Pesti Srácok

Emberi méltóságért kitüntetést adományoztak Mihalek Zsuzsa díszlettervezőnek

Emberi méltóságért kitüntetést adományoztak Mihalek Zsuzsa díszlettervezőnek

Emberi Méltóságért kitüntetéssel ismerte el Mihalek Zsuzsa Oscar- és BAFTA-díjas látványtervező, díszletberendező munkásságát az Emberi Méltóság Tanácsa csütörtökön Budapesten.

A díjátadó ünnepségen a díjazottat idősebb Lomnici Zoltán jogász, alkotmánybíró, az Emberi Méltóság Tanácsának alapító elnöke méltatta, aki beszédében kiemelte, hogy a Mihalek Zsuzsának adományozott kitüntetéssel az Emberi Méltóság Tanácsa történetében egy új fejezet kezdődött, hiszen egy Oscar-díjas és a brit filmakadémia díját is elnyerő művészt köszönthetnek a kitüntetettek között.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Lomnici Zoltán, példaként említve a korábban Emberi méltóságért kitüntetésben részesültek közül a Nobel-díjas Karikó Katalint, Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgót, az Aranycsapat hátvédjét, valamint Törőcsik Marit, Jókai Annát, Kányádi Sándort és Schweitzer Józsefet.


Lomnici Zoltán kiemelte, hogy az Oscar-díj egy egészen kivételesnek mondható elismerés, éppen ezért lehetünk büszkék számos korábban díjazott honfitársunkra és az idén Oscar-díjban részesült Mihalek Zsuzsára. A díjazott életútját bemutatva Lomnici Zoltán felidézte, hogy Mihalek Zsuzsát már 17 évesen a filmes szakma vonzotta, már akkor eldöntötte, hogy díszletberendező lesz. 1986-ban egy Expressz újságbeli hirdetés nyitotta meg az utat számára a díszlettervezői pálya felé, majd ezt követően jelentős sikereket ért el rövid időn belül. Az ő munkáját dicséri például a Csinibaba, az Argo vagy a Made in Hungária című film is.

- fogalmazott Lomnici Zoltán, hozzátéve, hogy az emberi méltóság gazdagodik azzal, ha ilyen kiválóságok élnek közöttünk és öregbítik hazánk hírnevét.

Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a díj átadásakor elmondta, hogy Mihalek Zsuzsának kimagasló színvonalú munkásságáért, sikerekben gazdag pályafutásáért és legújabb, legrangosabb nemzetközi elismeréséért adományozzák az Emberi méltóságért kitüntetést. Életútja példakép a jövő nemzedéke számára - hangsúlyozta. Mihalek Zsuzsa a díj átvételekor elmondta, hogy nagyon boldog és büszke, hogy egyáltalán gondoltak rá egy ilyen díj kapcsán. Így megint egy kis fény vetülhet a filmszakma háttérben dolgozó szakembereire és ők is jobban előtérbe kerülhetnek - tette hozzá. Az Emberi Méltóság Tanácsa az elmúlt csaknem másfél évtizedben számos művészt, tudóst, sportolót részesített elismerésben, olyan személyiségeket, akik sokat tettek az emberi méltóságért.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.