Pesti Srácok

Emlékhelyet emelnek a Himnusznak Szatmárcsekén

Emlékhelyet emelnek a Himnusznak Szatmárcsekén

Együttműködési megállapodást kötött a kormány és Szatmárcseke önkormányzata a Himnusz emlékhelye elnevezésű beruházás előkészítéséről és megvalósításáról csütörtökön Budapesten.

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter úgy nyilatkozott, a kormány májusban döntött Szatmárcseke és a Himnusz-emlékhely komplex fejlesztéséről. Ezt Kölcsey Ferenc születésnapján, augusztus 8-án az önkormányzattal, a térség országgyűlési képviselőjével, a református közösséggel, az Építési és Közlekedési Minisztériummal, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együtt közösen indítják útjára – mondta a miniszter. Kötelességnek nevezte, hogy a Himnusz emlékhelyét, Szatmárcsekét a teljes magyarság emlékhelyévé tegyék.

A tárcavezető felidézte, hogy a döntés szerint a fejlesztés során az egykori Kölcsey-kúria helyén létrejön a többfunkciós, integrált kulturális intézmény részeként a Himnusz-emlékhely, továbbá az új Kölcsey Ferenc-emlékkiállítás. A fejlesztésnek fontos része a műemléki csónakos fejfás református temető felújítása is.

PestiSracok facebook image

– mondta Hankó Balázs. Csoma Zoltán, Szatmárcseke független polgármestere kiemelte: a község nagyon örül a fejlesztésnek, amely "az egész magyarságnak szól". Úgy fogalmazott: "a Himnusz összeköt minket, a Himnusz 15 millió magyaré."

Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a Himnusz születésének 200. évfordulóján nyújtották át Orbán Viktor miniszterelnöknek az elképzelés alapjait tartalmazó anyagot.

– hangoztatta a politikus, hozzátéve, az elmúlt másfél év közös munkájának köszönhetően érkeztek el oda, hogy csütörtökön aláírták az együttműködési megállapodást. Kiemelte, a fejlesztési program komoly lehetőséget teremt arra, hogy 21. századi körülmények között fogadjanak majd csoportokat, lehetőség lesz zarándokutak szervezésére, továbbá be tudják majd mutatni a Himnuszt a világnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.