Pesti Srácok

Emlékművet állítottak a 40 éve történt Medicor-buszbaleset áldozatainak Grazban

Emlékművet állítottak a 40 éve történt Medicor-buszbaleset áldozatainak Grazban

A Magyarország közlekedéstörténetének egyik legtragikusabb balesetéhez köthető csütörtöki évfordulón Gulyás Gergely miniszter felidézte, hogy 1983. szeptember 14-én az egészségügyi eszközöket gyártó Medicor vállalat autóbuszának sofőrje elvesztette az irányítást járműve felett a fékrendszer végzetes hibája miatt, majd egy lejtő végén áttört a szalagkorláton és egy szakadékba zuhant.

- mondta a miniszter.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Gulyás Gergely egyben köszönetet mondott az emlékmű létrehozását kezdeményezőknek és támogatóknak. Ezek között a Forum Hungaricumot, a weizi útfenntartó vállalatot, valamint Rudi Roth grazi tiszteletbeli konzult említette. Felidézte azt is, hogy a tragédia miatt akkor összetartottak a magyarok és az osztrákok, ahogy azt a hosszú történelmük során többször is megtették. "Ez így volt helyes a halottak és a hozzátartozók tiszteletben tartása, valamint a túlélők és a közösségek támogatása végett a nehéz időkben" - mondta.

Gulyás Gergely külön említést tett arról, hogy a felkészült, szakértő módon dolgozó mentőegységeknek köszönhetően az áldozatok száma nem növekedett.

- húzta alá. Külön köszönetet mondott Graz, illetve Stájerország magyar közösségének, valamint azoknak az osztrákoknak, akik akkor segítségüket ajánlották fel a hozzátartozóknak.

A miniszter elmondta, az osztrák hatóságok akkor egyértelműen megállapították, hogy a szerencsétlenséget fékhiba okozta. Ettől függetlenül Magyarországon a sofőrt tették felelőssé és hét év börtönre ítélték. "Az akkori időkben, a kommunista rémuralom és elnyomás alatt a magyar lapok nem jelentettek a fékhibáról, mert nem vetett volna jó fényt a kommunista országra, ha kiderült volna, hogy egy állami vállalat nem tartotta megfelelően karban a járműveit. Így hallgatták el éveken át az állampárt nyomása alatt álló hatóságok a baleset valódi okát" - tette hozzá.

- zárta szavait Gulyás Gergely.

(MTI / Kiemelt kép: Facebook/Gulyás Gergely)

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.