Ennivaló az lesz, együnk és segítsük a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart!

Magyarország a világ egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa. A járvány nem fenyegeti az élelmiszer-termelést, mert a mezőgazdaságban és a hazai feldolgozóiparban foglalkoztatott munkaerő megbetegedésből eredő kiesésével nem kell számolnunk jelenlegi tudásunk és más országok tapasztalatai alapján sem. Hazai eredetű ennivaló tehát lesz, sőt, meg is kell vásárolnunk azt és meg is kell majd ennünk. A magyar mezőgazdaság ugyanis alapvetően nemcsak jó minőségű élelmiszert termel, hanem sokkal többet, mint amit magunk meg tudnánk enni.

Amit tehát a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások megtermelnek, azt meg is kell vennünk tőlük és meg is kell ennünk. Ahogy szoktuk. Az exportlehetőségek beszűkülése – mert a járvány egyik következménye ez –, valamint a félelemből fakadó felvásárlási láz következtében – ami alapvetően a nagy multinacionális tulajdonú áruházakat érintette – a magyar friss termékeket előállító vállalatok piaca szűkülhet. Magyarul kevesebb frissen előállított hazai terméket fogunk vásárolni, ha nem gondolkozunk, mert érthetően a készleteinket akarjuk majd felélni. Azonban a csibék nőnek, a tojóhibridek produkálják majdnem naponta az egy tojást, a tehenek adják a tejet, a melegházakban nő a paprika és a paradicsom, a feldolgozó üzemek termelnek. Ahogy szoktak, mert a mezőgazdaság átfutási ideje hosszabb, mint az iparé; a paradicsompalántát nem lehet úgy leállítani, mint egy autógyárat.

A mezőgazdaság a legérzékenyebb és legveszélyeztetettebb ágazata a nemzetgazdaságnak, mert az elmúlt száz év gyilkos ideológiái mindig a mezőgazdaságot akarták átszervezni és az önálló egzisztenciákként működő parasztságból akartak leginkább panelházba pakolható egyenembert csinálni. Trianon szétszakította a Kárpát-medence évszázados mezőgazdasági kapcsolatrendszerét, a kommunisták pedig a hatvanas évek végére teljesen elpusztították az évezredes tradíciókon alapuló paraszti kultúrát. Aztán a rendszerváltás után sikerült a lokális kötődésekkel és helyi mezőgazdasági termelési ismeretekkel rendelkező termelőszövetkezeteket is szétverni, és a termőföld nagy részét újra „elkommunizálni” a falun élő paraszti eredetű népességtől, ahogy azt az európai kapitalizmus és később az EU érdekei megkívánták. Az nyilván csak véletlen, hogy valahogy a régi kommunista elit jutott hozzá a legjobb földekhez, és harminc éve küzdenek azért, hogy ne csak külföldiek, hanem külföldi vállalatok is vásárolhassanak földet korlátlanul Magyarországon.

A nyugat-európai kormányok járvány idején tanúsított viselkedése megmutatja nekünk, hogy a külföldi tulajdonú földekre alapozott élelmiszer-termelés és feldolgozóipar esetén mennyit ehetnénk meg a saját országunkban megtermelt élelmiszerből. Arról nem is beszélve, hogy a multinacionális tulajdonú áruházláncok hogyan ékelődtek be a fogyasztó és a termelő közé, tartva állandóan csőd szélén a kistermelőket és kipusztítva a helyi tulajdonosi körrel rendelkező lokális kiskereskedelmet.

Ez a nyomás az elmúlt tíz évben jelentősen enyhült bizonyos elemeiben, de csak a tragikus kiindulási helyzethez képest értelmezhető javulás: az élelmiszer „önrendelkezésünket” még nem szereztük teljesen vissza. A piacon a fogyasztó az úr, de minden reklámnak az a célja, hogy ezt elfelejtessék vele. Az ellenzéki sajtó pánikkeltése is reklám; a nagy, külföldi tulajdonú áruházláncok bizonyosan jól jöttek ki az elmúlt időszak felvásárlási lázából, valahogy biztos elszámolnak majd egymással a rémhírterjesztők és a marketingesek.

Az élelmiszer-fogyasztás egy választás. Eddig azt választottuk megszokásból, amit a modern pszichológia minden eszközével ránk tukmáltak. A járvány több szempontból is megmutathatja nekünk, hogy viselkedhetünk másképp. A kényelem nem minden: nem a multikkal vagyunk egymásra utalva, hanem azokkal az élelmiszer-termelőkkel, akik harminc kilométeren belül dolgoznak, és mi drágán kapjuk meg azt valakitől, amit ők olcsón kénytelenek eladni szintén rejtélyes valakiknek.

A leálló föld, a leálló Magyarország olyan dolgokat taníthat meg nekünk, amitől teljesen elszoktunk. A gazdaságnak csak bizonyos részei, alapvetően a gazdaságból következő szórakoztatást szolgáló részei állnak csak le. A mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem jelentős része dolgozik. A tanárok tanítanak, még a webdizájnerek is dolgoznak. És enni kell, ahogy szoktunk.

Vásároljuk meg a hazai termelők és a hazai élelmiszeripar termékeit, olasz halkonzerv úgysem lesz egy darabig. Hazai élelmiszer fogyasztásával válságállóvá tehetjük a magyar élelmiszeripart és mezőgazdaságot. Mindenre rá van írva, hogy honnan származik, csak el kell olvasni. Együk meg az összes friss kaját, amit a mezőgazdaságunk előállít nekünk a következő hónapokban. Még egészséges is. Ha elegen viselkedünk észszerűen, akkor akár racionálisabb fogyasztó-termelő kapcsolatrendszerrel és viszonnyal is kijöhetünk ebből az egészből, mint amilyenben eldagonyáztunk a járvány előtt. És kaja lesz, ahogy szokott.