Pesti Srácok

Ennyi volt: kifulladóban a BLM mozgalom

Ennyi volt: kifulladóban a BLM mozgalom

Mélypontjára zuhant a Black Lives Matter (BLM, A fekete életek számítanak) mozgalom támogatottsága – derül ki a Pew Research Center felméréséből. Az eredmények azt mutatják, hogy az amerikai felnőttek mintegy 51 százaléka támogatja a szélsőséges mozgalmat, ami öt százalékpontos csökkenés a tavalyi évhez képest, amikor még 56 százalékos volt a népszerűségük - írja a Magyar Nemzet. A 2013-ban alapított BLM mozgalom támogatottsága George Floyd halála után, 2020-ban volt a legmagasabb, amikor még az amerikai felnőttek kétharmada szimpatizált velük. Ezt követően támogatottságuk 55-56% körül mozgott.

A közvélemény-kutatásból az is látszódik, hogy a felnőtt afroamerikaiak körében a legnépszerűbb a BLM, 81 százalékuk támogatja a szerveződést. Ugyanez az ázsiai felnőttek esetében 63, a spanyolajkú felnőtteknél 61, a fehér felnőttek körében pedig 42 százalék.

A lap azt is írja, hogy az is kiolvasható a friss adatokból, hogy a fiatalabb felnőttek nagyobb valószínűséggel támogatják a szerveződést. A 18 és 29 év közötti korosztály nagyjából 64 százaléka szimpatizál velük, míg a 30 és 49 év közöttieknek csak 52 százaléka. Az 50–64 évesek körében ez az arány már csak 46 százalék, a 65 éves és idősebbek körében pedig még ennél is alacsonyabb, 41 százalék.

PestiSracok facebook image

A mozgalom támogatottsága pártok szerint is erős megoszlást mutat. A demokraták és a demokratákhoz közel állók 84 százaléka támogatja, míg a republikánusok és a republikánusokhoz közel állók 82 százaléka ellenzi a szervezetet.

Pedig volt pénz

A BLM népszerűsége csúcsán egyébként óriási összegekkel gazdálkodott. 2020-ban 10,6 milliárd dollárt ajánlottak fel a mozgalomhoz kapcsolódó ügyeknek és szervezeteknek. A szervezet vállalati adományozói között szerepelt az Amazon, a Gatorade, a Microsoft, a 23andMe és a Tinder, míg a kedvezményezettek között ott volt a kis létszámú Unicorn Riot gerillamédia és a jelentős méretű Black Lives Matter Global Network Foundation (BLMGNF) is.

Tüntetõk a rendõri erõszak áldozatává vált afroamerikai George Floyd halálának elsõ évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen Minneapolisban 2021. május 23-án. A rasszizmus és a rendõri erõszak elleni tüntetéshullámot, valamint a Black Lives Matter (a Fekete Életek is Számítanak, BLM) nevû politikai-társadalmi mozgalom ismeretségét George Floyd halála váltotta ki, aki egy brutális rendõri intézkedésben vesztette életét 2020. május 25-én Minneapolisban.
Fotó: MTI

A mozgalom az évek során egyébként többször került a címlapokra pénzügyi botrányai miatt. Tavaly ősszel például a Black Lives Matter Grassroots − amely az adományok pénzügyi kezeléséért és a pénz szétosztásáért felelős − egy bírósági keresetben a BLM Global Network Foundation (GNF) vezetőjét, Shalomyah Bowerst azzal vádolta, hogy több mint tízmillió dollárt tett zsebre az adományozóktól, és állítólag a pénzt a tanácsadó cégéhez irányította, miután belépett az alapítvány igazgatótanácsába. Bowers, aki egyike a Black Lives Matter Global Network Foundation három igazgatójának, egy nyilatkozattal válaszolt a vádakra, amelyben azt írta, hogy

Hasonló botrányba keveredett Patrisse Cullors, a BLM társalapítója is. Cullors nemrég elismerte, hogy személyes célokra használta azt a Los Angeles-i luxusingatlant, amelyet a szervezet hatmillió dollártért vásárolt teljes titokban.

A kastélyban egyébként hat hálószoba, buliszoba, úszómedence és irodahelyiség is található. Érdekesség, hogy az első vádakat a társalapító még hevesen tagadta, sőt egyenesen rasszizmusnak nevezte, hogy pénzügyi elszámolást kértek tőle. Később azonban bevallotta, hogy a kastély többek között születésnapi partiknak és a Biden elnök beiktatását ünneplő rendezvényeknek is otthont adott.

Forrás: Magyar Nemzet/ Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.