
A Magyar Nemzet új sorozatában Felhévizy Félix mutatja be tényekre támaszkodva a baloldali ellenzékhez köthető médiumok, influenszerek, megmondóemberek, egyszóval a holdudvar meglepő anyagi gyarapodását. A sorozat eddigi részeiből már megtudhattuk mennyire jól jár a “függetlenségével” a Telex, a Medián, hogyan gurulnak a dollárok a Publicushoz, vagy éppen Dancsó Péterhez, most pedig Molnár Áron kerül reflektorfénybe.
Molnár Áron, művésznevén noÁr fröcsögő politikai aktivista cége például 2021-ben 0, 2022-ben azonban már 1,5 millió forint nettó árbevételt ért el – írta a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Felhévizy. Az éves beszámoló kiegészítő melléklete szerint 16,2 millió forint támogatást kaptak magánszemélyektől és vállalkozásoktól. Ez az összeg 2021-ben még csak 11,4 millió forint volt, tehát az adományokból befolyó összeg 42 százalékkal nőtt. A nagyszájú színészt még a baloldalról is kritizálták korábban, hogy túlságosan rátelepszik a tüntetésekre, így népszerűsítve a webshopjának a termékeit. De a VV Zsolti néven ismertté vált influenszer Osváth Zsolt cége is szárba szökkent.
A ZSHOWtime Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság a 2022. évi gazdálkodására vonatkozó, tagok által elfogadott beszámolója szerint a cég adózott eredménye 44 237 000 forint, a jóváhagyott osztalék 50 millió forint és a mérlegfőösszeg 93 333 000 forint volt 2022-ben. Mint ismert, Osváth a baloldal tanácsadója volt a kampányidőszakban és PR-műsorokban népszerűsítette az ellenzéket vezető politikusokat. Úgy tűnik nem volt rossz üzlet, annak ellenére, hogy a baloldal csúnyán elveszítette a választást.
Sajnos nagyon igaz az a mondás, hogy nekünk még az ellenzékből is a legsilányabb jutott. Mindenesetre nagyon érdekes és elgondolkodtató, hogy egy durván elbukott választást követően is ilyen mértékben tudtak növekedni a baloldal holdudvarához tartozó különböző cégek, médiumok és megmondóemberek bevételei. Úgy látszik busás hasznot lehet húzni a kormány gyalázásából, ez bizony üzlet a javából. A baloldal jelszava csupán ennyi: Arccal a kassza felé
– fogalmazott Felhévizy.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
lesi
2023-06-05 at 07:35
p.f.z csak annyi a különbség néked víz van bent nekünk meg ész és nem kellet béle ültetni ja
Anonim Andras
2023-06-04 at 21:10
Noar,Noar vár rád a Loair ott vagy otthon te hordalék nem a Dunanal.Legalabb is 1871 óta.
Karácsony.sk
2023-06-04 at 14:37
Igen!
Ilyen kifizetődő főleg olyanoknak, akik az annyukat is megbaszatnákák, csakhogy egy kis júdási guruló tallérokhoz jussanak!
Szlovákiából…..
Orientál
2023-06-04 at 13:22
P.F.Z. Bebizonyítottad ismét hogy gátlástalanul hazudSZ a korrupt tolvaj hazug Gyurcsányodékkal együtt mert a ze Gyurcsányod mondta zárt ajtók mögött a balliberális elvtársaitoknak hogy hazánkat HAZUDTATOK ÉS TI AZÓTA IS ÉS ELK*RTÁTOK ti balliberális Gyurcsányék.
Orientál
2023-06-04 at 13:14
Külföldről fizetett hazaáruló balliberális zöld hitvány ügynökök, Molnár Áronék ,ráadásul ez a Molnár Áron tehát ő az a NoÁr más ötletét lopta el és azzal üzletelt ,tehát mint a balliberális zöld elvtársai ő is élősködő parazita.
Őrnagy
2023-06-04 at 13:14
P.F.Z
2023-06-04 at 11:30
Jól képzett homo sorosensusokkal nem vitatkozok, mert ti ki vagytok alaposan képezve arra, hogy mindent és annak az ellenkezőjét is sokkal jobban tudjátok, mint az egyszerű pártsemlegesen és ideológiamentesen élő hétköznapi halandó polgárok!
Z
2023-06-04 at 12:15
Pfz a diktatúra és a korrupció sem Brüsszelben kezdödött de ott folytatódik. Amúgy te meg a valóság? Melyik alternatívája?
dr. Kolompár Genitália
2023-06-04 at 11:33
Úgy látom – a nagy ellenoldali anyázásban – hogy sokan a korrupciót összekeverik a hazaárulás tényállásával. Persze számomra az egyik gusztustalanabb, mint a másik. De a pénzért elkövetett hazaárulás az anya és gyerek gyilkosság után a legelvetemültebb cselekmény. Ez persze nem ment fel senkit a korrupciós gazdagodás bűne alól. Kinek-mire fut az intellektuális adottságaiból.
Judit
2023-06-04 at 11:32
Te molnárá nevű sátáni-jellemtelen- szutyok- takonypóc- remélem megbűnhődsz a mocskos bűneidért.!!!
P.F.Z
2023-06-04 at 11:30
Őrnagy2023-06-04 at 11:09
A diktatúra nem a fekete autóval kezdődött seholsem!
P.F.Z.
2023-06-04 at 11:27
Grimmbusz2023-06-04 at 09:48
Csak annyi a különbség, hogy amit mi állítunk az a valóság ,amivel ti érveltek az a propagandasajtó ültette a fejetekbe.
Őrnagy
2023-06-04 at 11:09
Ha valahol olyan fékevesztett “diktatúra tombol”, mint Magyarországon, akkor ott mindent be kell vetni a diktatúra ellen, amíg azt olyan jól fizetik mint Magyarországon, és egyetlen bíróság se bünteti.
Ez egy újfajta “diktatúra”, ahol a “diktatúra áldozatainak” mindent szabad, és a fejletthaladó nyugati demokráciák akkor is a “diktátort” köpködik, ha a balliberális “szabadságharcosokat” senki semmiben neg korlátozza.
lesi
2023-06-04 at 10:58
egy szó mint száz mocskos rohadt tetű banda mind persze kivétel a fi
Schenkhyalfonz
2023-06-04 at 10:50
Ebben a féktelen diktatúrában simán megírják a grafománok, meg a hivatásos (épp olyanok némelyek) skriblerek, hogy mennyit tol az államvezetés a jobbos sajtóba, stb.; a mieink meg megírják, mennyit kap gyuribától, meg másoktól a F.O.S., meg a balnyaloncok (“forradalmárok”).
Egy demokráciában ez nem fordulhatna elő így, mert ott általában nincs (legfeljebb marginalizált és démonizált) sajtója a mieinknek.
Agi
2023-06-04 at 10:27
T.- minden ami balrol jon az maga a kanaan?
Nem az a fontos,hogy mennyi a Meszaros jovedelme,hanem az,hogy az orszagnak mennyi haszna van belole. Adok,munkaberek,adakozas.
A multik hasznat miert nem firtatjatok?
Na es Gyurcsany? O mindent lopott.
Bajnai?
Csak az fajdalmas,ha rendes magyar ember gazdagszik?
Budapest koltsegveteset mikor lathatjuk?
Miki
2023-06-04 at 10:17
Van egy találóan jó kifejezés a orvos-tudomány terén az ilyen emberekre errefelé (Magyarországtól nyugatabbra). Ez egy hipokrata pöcs. A “pöcs” toldalék, azt itt nem használják, de noÁr-ra pontosan rá illik. Én hozzá teszem még, hogy meg található még a nihilizmus és a nimfómánia is a viselkedésében.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-06-04 at 10:17
Mennyi lett volna a bevételük, ha nem bukják el a választást 2022-ben? A tízszerese? Hússzorosa? Mennyit tudnának ellopni győztesként, ha vesztesként ennyit lophattak?
Ungarn über alles !
2023-06-04 at 10:13
Grimmbusz
09:48
t és P.F.Z néptársak azért járnak ide, mert a náluk mért 51-es IQ számmal félnek hogy a tenyészhelyi fajtársaik nem értenék meg őket
t
2023-06-04 at 09:56
Grimbusz
Mert azok nem érdekelnek. Róluk már tudjuk milyenek. De sajnos ez az oldal se különb. Nap mint nap bizonyítja.
Grimmbusz
2023-06-04 at 09:48
P.F.Z.2023-06-04 at 09:37
“t2023-06-04 at 09:28
Ezeknek az embereknek sose fogod elmagyarázni a valóságot, mert ahhoz, hogy felfogják és elhigyjék, előbb azt kellene elfogadniuk, hogy át lettek baszva és azt nem fogják, mert hát ők kurvára okosak.”
Milyen érdekes..Ők meg pontosan ugyanezt gondolják rólatok 😀
De valamiért csak ide jártok és nem a hvg-re…..
P.F.Z.
2023-06-04 at 09:37
t2023-06-04 at 09:28
Ezeknek az embereknek sose fogod elmagyarázni a valóságot, mert ahhoz, hogy felfogják és elhigyjék, előbb azt kellene elfogadniuk, hogy át lettek baszva és azt nem fogják, mert hát ők kurvára okosak.
t
2023-06-04 at 09:28
Ugar
Az intelligencia deficitedtől csak a sértődöttséged nagyobb. De így is biztos büszkék rád az elvtarsaid.
Ungarn über alles !
2023-06-04 at 09:11
nincs semmi ámuldozni való, ezeknek a tenyésző helyén, uskve 50 a max IQ szám – ugyanakkor többszörös a rajongói kör anyagi szintje, ami erősen befolyásolja az adakozói kedvüket
t
2023-06-04 at 09:08
Mindeközben lölő 20 millát akaszt le óránként.
zselé
2023-06-04 at 09:06
Ha ezt a cikket holnap odaviszem a baloldali ismerőseimnek, akkor bátran kihúzhatom magam, hogy márpedig az én jobboldalam nem csinál ilyet? Nálunk senkinek nem utalnak 50-100 milliókat youtube csatornákra, facebook influenszereknek, tévés megmondóembereknek?
Oké!