guruló dollárok
Ledöntötte a NAV a guruló dollárok kedvezményezettjét, a baloldali, volt 168 Órások alapította Jelen kiadóját
Kínos, ha egy cég adószámát törli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Még kínosabb, ha az adott cég egyik kedvezményezettje a mr. Pressman nevével fémjelzett guruló dollároknak, amelyek magyar alapítványon keresztül gurultak 2024-ben kétszer is a baloldali hírközlő orgánumokhoz, vagy kiadójukhoz. Éppen ez történt most a baloldali 168 Óra egykori munkavállalói által alapított, szintén baloldali Jelen című orgánum kiadójával. A kiadó vezetője persze mosakszik: félreértés az egész. Nos, a cégjegyzék szerint ma is törtölt státuszú az adószámuk. Január 6-tól pedig nem működhet a cég sem.Ész nélkül és két kézzel dobálta a milliókat mr. Pressman a baloldali újságok után? A guruló dollárok nyomában jártunk
A baloldalhoz és hű információközlő sajtójukhoz bőségesen gurultak a dollárok a Biden-adminisztráció alatt. Hazánkban a levitézlett David Pressman, exnagykövet szerepe kikerülhetetlen. Ő és az USA nagykövetsége állt a közvetítőkön keresztül a baloldalhoz elgurított forintosított dollárok mögött. A támogatott sajtótermékek némelyike mögött a mikropárt LMP sejlik fel. Ugyanakkor alvó portál is kapott támogatást, mint ahogy olyan sajtótermék is, akinek két munkatársa is az MSZP-s miskolci városvezetésnek dolgozott, ami pályázatból kizáró ok. Mr. Pressmant azonban nem zavarta mindez.Gyöngyösi lehúzhatja a listájáról Pressmant – Távozik az amerikai nagykövet
A torok összeszorul, a szív görcsbe rándul, mikor ilyen szomorú híreket hallunk, de mégis, búcsút kell vennünk David Pressmantől. Az amerikai nagykövet ugyanis beadta a lemondását, szomorú dolog ez lazacozni vágyó balos politikusok és influenszerek számára, különösen talán Gyöngyösi Márton keseredhetett el, aki ha ismét származás szerint listázna Magyaroszágon tevékenykedő politikusokat, most már nem mehet széder-estre neveket gyűjteni.82 millióval tömték ki külföldről a Horn Gáborhoz és köréhez köthető Republikont
2023-as beszámolójuk szerint csak úgy ömlött az euró és a dollár a volt SZDSZ-es Horn Gáborhoz köthető Republikonhoz...Itt vannak a részletek Magyarék zavaros pénzügyeiről
Egy újabb balos kirakatember, egy újabb ellenzéki messiás, és újabb zavaros pénzügyek. Nem lepődünk meg, ahogyan azon sem, hogy a legújabb információk szerint hozzá is külföldről gurulnak a dollárok.Idegenszívűek, avagy így gurulnak a dollárok a Sorostól egy hálózaton át a magyar baloldalhoz - Az Akta
Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Ficsor Ádám egykori titokminiszter, Ron Werber tanítványa, Szigetvári Viktor, valamint Karácsony Gergely bizalmasai Korányi Dávidtól, Mravik Zsolton át Perjés Gáborig egytől egyik részesei annak a átfogó hálózatnak, amely az eszköze annak, hogy globális hatalmi erők külföldről be tudjanak avatkozni az ország belügyeibe, elsősorban a választásokba. A háttérben olyan kifejezetten nagy donorok jelennek meg - akik a céljaik elérése érdekében óriási pénzösszegeket mozgatnak. Közülük is a legnagyobb Soros György, aki dollármilliókat áldozott már arra, hogy megbuktassa a magyar jobboldali kormányt. Az egyik csodafegyver a DatAdat, amely "áldásos" tevékenységét a közösségi médiában érzékelni leginkább. Adatot gyűjtenek, profiloznak és manipulálnak. Ha kell, feliratkozókat gyártanak, oldalakat, csoportokat hízlalnak és integrálnak. Mindezek következménye pedig irreálisan nagy elérések egyeseknél, másoknál pedig brutális lecsavarás.Karácsony főpolgármesteri kampányába is gurultak a dollárok
Egy gépjárművek bérbeadásával foglalkozó cégen keresztül érkezett, mégpedig külföldről az a tekintélyes összeg, amellyel Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát finanszírozták 2019-ben – derül ki a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez hétfőn, feltehetően a főpolgármester közvetlen bizalmi köréből kiszivárogtatott dokumentumcsomag eddig feldolgozott részéből.Még mindig titkolni próbálják, hová kerülnek a Magyar Péter oldalát látogatók adatai
Tizenkét nap elteltével is rejtély, hová kerülnek a Magyar Péter oldalát látogatók adatai. Az adatkezelési tájékoztatóban április 18-a óta történt változásoknak pedig egy közös pontja van: a dokumentumból kihúzott cégek, valamint az időközben szerzőként megjelent név egyaránt a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdatos céghálóhoz köthetők.Ömlik a dollár a Tiszába – Láng Balázs is elismerte Magyarék külföldi kampányfinanszírozását
Saját hazugságaiba is belezavarodott Láng Balázs a Klubrádió műsorában, aztán végül mégis sikerült elköpnie az igazságot Magyar Péterhez fűződő viszonyáról. Bár korábban azt állította, semmi köze a legújabb baloldali messiáshoz, most mégis bevallotta, hogy nagyon közeli kapcsolatban vannak, sőt, még a külföldről érkező kampánytámogatásokról is sikerült vallania.Ajánljuk még