Pesti Srácok

82 millióval tömték ki külföldről a Horn Gáborhoz és köréhez köthető Republikont

null

2023-as beszámolójuk szerint csak úgy ömlött az euró és a dollár a volt SZDSZ-es Horn Gáborhoz köthető Republikonhoz...

A volt SZDSZ-es Horn Gáborhoz köthető Republikon Tudományos, Oktatási és Kutatási Alapítvány bevételei 2023-ban megközelítették a százmillió forintot – derült ki 2023-as beszámolójukból, amelyet a Magyar Nemzet vett górcső alá. Mint a portál kiemeli,

Mint megjegyzik, 2023-ban az Európai Unió költségvetéséből vagy más államtól, nemzetközi szervezettől származó támogatások 30 százalék feletti növekedést mutattak, így meghaladták a 82 millió forintot 2023-ban, a Soros Györgyhöz köthető Open Society Foundations egészen pontosan 80 ezer dollárt, azaz közel 30 millió forintot küldött Hornéknak.

PestiSracok facebook image

A Republikon Intézet Kft. eközben közel 5 millió forinttal kevesebb bevételre tett szert, mint 2022-ben, 36,3 milliónyi árbevétel folyt be a céghez. Ehhez köze lehet annak is, hogy Niedermüller Péter lebuktatta magát, és fény derült a vejéhez köthető céggel még 2021-ben kötött 6,2 millió forintos szerződésre. Horn körei összességében nagyjából 47,5 millió forint értékben kaptak megbízásokat apósától, Niedermüllertől.

Forrás: magyarnemzet.hu; fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.