Pesti Srácok

Ledöntötte a NAV a guruló dollárok kedvezményezettjét, a baloldali, volt 168 Órások alapította Jelen kiadóját

null

Kínos, ha egy cég adószámát törli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Még kínosabb, ha az adott cég egyik kedvezményezettje a mr. Pressman nevével fémjelzett guruló dollároknak, amelyek magyar alapítványon keresztül gurultak 2024-ben kétszer is a baloldali hírközlő orgánumokhoz, vagy kiadójukhoz. Éppen ez történt most a baloldali 168 Óra egykori munkavállalói által alapított, szintén baloldali Jelen című orgánum kiadójával. A kiadó vezetője persze mosakszik: félreértés az egész. Nos, a cégjegyzék szerint ma is törtölt státuszú az adószámuk. Január 6-tól pedig nem működhet a cég sem.

Mr. Pressman (emlékszik még rá valaki) amerikai nagykövetként kétszer is többmillió forint értékben gurított magyar alapítványon keresztül zsíros pénzeket a markánsan baloldali Jelen című online portálnak. Csakhogy a portál kiadójának adószámát még tavaly törölték. Idén pedig elrendelték a cég felszámolását. Kínos! Nagyon kínos!

A Jelent kiadó Liberty Press Kft. a napokban nyert 7 millió forintot az Egyesült Államok budapesti nagykövetségétől, mr. Pressman munkahelyétől, ahonnan tavaly januárban már leesett nekik 9,5 millió forint támogatás.

PestiSracok facebook image

A kiadó vezetője magyarázkodik a Média 1-nek.

Tóth Ákos, a Liberty Press Kft. ügyvezetője és társtulajdonosa a Media1 érdeklődésére hétfőn telefonon elmondta: a NAV azért nem találta a vállalkozást az eddigi székhelyén, mert amikor a NAV kereste őket, épp az új székhelyüket keresték, a régi helyről pedig már lekerült a cégtábla is. Mostanra azonban a helyzet rendeződött: benyújtották a cégbíróságra és a NAV-hoz az új társasági szerződésüket és a vonatkozó egyéb dokumentumokat, tehát áthelyezték működésüket egy új székhelyszolgáltatóhoz, amelynek címe hamarosan látszódni fog a cégbírósági nyilvántartásban.

A cégnyilvántatás szerint 2024. december 15-én törölték a a cég adószámát, ami ma is hatályos. Azaz a kiadó egyelőre nem működhet, mint ahogy az általan kiadott Jelen sem.

Kiemelt kép: A guruló dollárok lyukas zsákba hullottak (MW-illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.