Pesti Srácok

Enyhültek a látogatási szabályok az egészségügyi és szociális intézményekben

Enyhültek a látogatási szabályok az egészségügyi és szociális intézményekben

Enyhültek a látogatási szabályok az egészségügyi és szociális intézményekben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel. A közleményben kiemelték: a kormány döntött a koronavírus okozta járvány megelőzéséért és következményeinek elhárításáért korábban bevezetett korlátozó intézkedések többségének feloldásáról.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere utasítására felülvizsgálták, majd módosították, illetve hatályon kívül helyezték azokat az utasításokat és eljárásrendeket, amelyek a lakosság mindennapi életvitelét vagy az egészségügyi, szociális, köznevelési intézményekben történő ellátását, gondozását, oktatását korlátozták – írták. Felhívták a figyelmet arra, hogy az egészségügyi és szociális intézményekben enyhültek a látogatás feltételei. A miniszteri utasítás szerint azonban a látogatóknak kötelező a maszk viselése a kórház és a szociális intézmények egész területén. Egy beteghez naponta legfeljebb két látogató érkezhet harminc percre, míg egy hozzátartozó esetén a látogatási idő hatvan percig terjedhet. Amennyiben a látogatás szabadtéren is kivitelezhető, az érkezők száma nem korlátozott – ismertették. Hozzátették: a koronavírus-fertőzés miatt kezelt betegek továbbra sem látogathatók, de a kórház vezetése egyedi méltányosság alapján engedélyezhet látogatást. A járványügyi korlátozások módosításának, kivezetésének köszönhetően a jövőben az általános járványügyi, közegészségügyi szabályok betartása mellett az egészségügyi, köznevelési és szociális ágazatban személyes jelenléttel is megtarthatók a szakmai konferenciák, fórumok, előadások, továbbképzések, tanfolyamok és tréningek – áll a tárca közleményében.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Varga György

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.