Pesti Srácok

EP-választás, piros-zöld-koalíció – Tordai szerint nagyon erős a Tóth, Ujhelyi, Jávor-csatársor

EP-választás, piros-zöld-koalíció – Tordai szerint nagyon erős a Tóth, Ujhelyi, Jávor-csatársor

Leadta az európai parlamenti (EP-) választáson történő induláshoz szükséges ajánlásokat a közös listát állító MSZP és Párbeszéd kedden - erről Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője számolt be kedden Budapesten, a Célegyenesben az egyetlen közös lista elnevezésű sajtótájékoztatójukon. Tordai szerint az úgynevezett piros-zöld-koalíció nagyon erős névsorral indul, azon ugyanis Tóth Bertalan mellett Ujhelyi István és Jávor Benedek is szerepel. A szövetség standjainál ugyanakkor nem tapasztalható nagy nyüzsgés; a figyelmetlenebbek a fővárosi helyszíneken csak nehezen vehetik észre az apró, eldugott pártlogókat, amelyeket mintha szándékosan rejtettek volna el. Az MSZP elnöke ennek ellenére úgy látja, hogy az Európai Parlamentbe bejutni szándékozó képviselő-jelöltjeik képviselhetik kizárólag Magyarország érdekeit, mert Tóth szerint erre a Fidesz már elveszítette lehetőségét.

Tóth Bertalan listavezető az ajánlóívek leadása előtt a Nemzeti Választási Iroda budapesti székhelyénél tartott sajtótájékoztatón elmondta: csaknem ötvenezer aláírást adnak le. Az MSZP elnöke, hozzátette: csütörtökig folytatják az aláírásgyűjtést, mert nagyon sokan jelezték, hogy támogatni szeretnék az úgynevezett egyetlen közös listát. Tóth szerint úgy számolnak, hogy hatvanezer aláírást adnak majd le összesen - mondta. A politikus úgy látja, hogy a közös listáról az EP szocialista, valamint zöld frakciójába bejutó képviselők egyedül képviselik majd Magyarország érdekeit, hiszen a Fidesz elveszítette ezt a lehetőséget európai néppárti tagságának felfüggesztésével.

A pártelnök hangsúlyozta: a szociális Európáért, az uniós minimálbéréért, az uniós minimális nyugdíjért, a minimális családi pótlékért küzdenek, valamint azért, hogy a minimális egészségügyi szolgáltatásokat európai szinten szabályozzák. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője közölte: a piros-zöld-koalíció nagyon erős névsorral indul, ugyanis húzónév a listán Tóth Bertalan mellett Ujhelyi István, az MSZP és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője is. Az MSZP-Párbeszéd közös lista képviseletet nyújt minden egyes társadalmi csoportnak – jelentette ki a Párbeszéd országgyűlési képviselője.

Forrás: MTI/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?