Pesti Srácok

A vásárhelyi focibotrány és a magyar jelölt csekély esélye

A vásárhelyi focibotrány és a magyar jelölt csekély esélye

A múlt hét híre Marosvásárhelyen: a román korrupcióellenes ügyészség, a DNA hivatali visszaélés miatt vádat emelt a helyi futballcsapat, az ASA támogatása miatt a település első román polgármestere, az ezredforduló óta a város élén álló Dorin Florea és társai ellen. Bár sokan az országos bajnokság végeredményébe való beavatkozásként értelmezik az eljárást, Florea esetleges kiütése a nyeregből elméletileg lehetőséget adna, hogy ismét magyar polgármester vezesse a várost. A helyi viszonyok miatt azonban nagyon is úgy tűnik: az elmélet elmélet marad...

A vád szerint a helyi önkormányzat 2013. júliusában 7,5 millió lej (körülbelül 500 millió forint) támogatást szavazott meg a klub számára, amihez annak, az állam felé fennálló adósságai miatt, nem lett volna joga. Egyébként a DNA éppen az előző bajnoki évad hajrája idején kezdett vizsgálódni, amikor az ASA még a tabella első helyén állt, megelőzve a hivatalos futballvilág által körülajnározott bukaresti Steaua csapatát. Ezért az a közvélekedés alakult ki, hogy az egész egyetlen célt szolgált: nehogy Vásárhelyre – a bukaresti sportsajtó szerint ”magyar városba” – kerüljön a bajnoki cím. Ez végül be is következett, hisz az ASA-nak az utolsó, sorsdöntő mérkőzésen csak döntetlenre futotta, holott feltétlen győzelemre lett volna szüksége a bajnoki cím megszerzéséhez.

A DNA által elindított bűnvádi eljárás feltételezhetően nem ér véget a jövő évi helyhatósági választások időpontjáig – az igazságszolgáltatás malmai Romániában is igen lassan őrölnek –, ami azt jelentené, hogy a liberális párt (PNL) múlt hé­ten el­fo­ga­dott fedd­he­tet­len­sé­gi kri­té­ri­u­mai sze­rint Florea nem in­dul­hat a párt szí­ne­i­ben. Amiként helyettese, a bizalmasának számító, utódlására felépített szintén liberális párti Claudiu Maior alpolgármester sem. Ami egyes értelmezések szerint növelné az előválasztáson kijelölt magyar jelölt esélyeit.

Soós Zoltán, a vásárhelyi előválasztás győztese - Fotó: Maszol.ro
PestiSracok facebook image

Azért az előbbi mondat feltételes módja, mert úgy tűnik, az előválasztás körül úgy-ahogy kialakult magyar összefogás szétesni látszik. Egyes vélemények szerint ennek legfőbb oka az RMDSZ, amely kettős játékot játszott: a megyei és városi vezetőség elhitette a kisebbik magyar párt helyi vezetőivel, hogy ha a polgármesterjelölt tekintetében megegyeznek, akkor a közös megyei és városi önkormányzati képvviselői jelöltlisták esetében is egyezség születhet. Eme reményt zúzta szét az országos elnök, Kelemen Hunor ”lecsós” kijelentése, ami azt jelenti: az RMDSZ ellenzi a közös jelöltlisták állítását.

Ezek után nehéz eldönteni: növeli-e az előválasztáson befutó magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán esélyét – aki a Hit Gyülekezetének tagjaként távol áll attól is, hogy a vásárhelyi magyarság egyértelmű támogatását élvezze –, ha a negyedik mandátumánál tartó Florea valóban nem indulhat a PNL színeiben? Merthogy jogerős ítélet hiányában Florea, ha már a PNL nem saját jelöltjeként nevezi be, indulhat akár függetlenként is, esélyei ettől mit sem csökkennek.

Szentgyörgyi László - Marosvásárhely

A vezető fotón Dorin Florea polgármester látható - Adevarul.ro

Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.