Pesti Srácok

Romániában meghamisítják a történelmet, vélik az oroszok is

Romániában meghamisítják a történelmet, vélik az oroszok is

Kiborította az éjjeliedényt a román külgyminisztériumnál minapi kijelentésével az orosz külügyi szóvivő. Maria Zaharova a második világháború történetének meghamisításával és történelmi felelősségének bagatellizálásával vádolta Romániát. Mindezt egy Bukarestben szervezett kiállítással kapcsolatban állította egy sajtótájékoztatón. Az ominózus kiállítás az erdélyi szászok 1945-ös deportálását mutatta be, különös tekintettel a Szovjetunióba vitt emberek szenvedéseire. Az MTI beszámolójában azt írja, az orosz szóvivő szerint nemcsak a zsidókkal való együttérzés hiányzott a nemzetközi holokauszt-megemlékezések idején tartott bukaresti kiállítás-megnyitóról, de a szónokok azt is elfelejtették megemlíteni, hogy a háború után elüldözött németek névsorát a román hatóságok állították össze, és Bukarest arra használta ezt, hogy a magyar és szász közösség számarányát csökkentse Erdélyben a románság javára. “Ki más ismerhetné jobban országa közelmúltjának ezen fejezetét, mint Románia német etnikumú államfője, Klaus Johannis?" – tette fel a költői kérdést Zaharova. Hogy Johannis – vagy Iohannis, ahogyan hivatalosan használja a nevét –német etnikumú, azt nem vitatom. Azt viszont igen, hogy meglenne benne a szükséges nemzeti öntudat, hogy különösképpen ragaszkodna népe hagyományaihoz. “Minden munkaszerető, becsületes szász eddig már Németországba vándorolt” – jut eszembe segesvári ismerősöm kifakadása, amikor megtudta, hogy az egykori szebeni polgármester megpályázza az államelnöki széket. Nagy a gyanúm, hogy ő is csak amolyan romszász lehet. Az tény, hogy úgy viselkedik, mint egy echte román politikus. Másként nem teremhetett volna babér számára a román politikában. Ebből következően az ő véleménye, legalábbis kisebbségi kérdésekben nem mérvadó. A román tárca “furcsának és sajnálatosnak” nevezte az orosz megnyilvánulást. Ami a “szemenszedett hazugságnak és aljasságnak” lehet a megfelelője. Nem akarom én védeni az orosz történelemírást, merthogy nem ismerem. Azt sem, hogy éppen milyen irányzatok érényesülnek benne. Valamikor, a bolsevik érában maguk is élen jártak a történelemhamisításban. Mit mondott Ivan Ivanovics Ivanov, a Marx-Engels-Lenin-díjas történész? “Mától kezdve minden másként történt.” Igencsak jellemző arra nézvést, hogyan kezelték a szovjet történészek a múltat. Hogy a románok miként hamisították, arról erdélyi magyarként, sőt autonóm székelyként van némi fogalmam.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.