Királyok könyve

Vásárhelyiként néhány ismert és ismeretlen Király közelségében teltek napjaim, akiknek példája kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de tagadhatatlanul befolyásolta életem alakulását – kezdett bele Várdi Lázár a Kábelkocsma asztala mellett.

A legismertebb közülük Király Károly, akinek neve ismerősen cseng a közelmúlt történéseit valamelyest ismerők számára. A leggerincesebb erdélyi politikusunk, amint választania kellett a román nacionál-kommunista pártérdekek és az erdélyi magyarság szolgálata között, habozás nélkül népe mellé állt. Az 1989-es politikai rendszerváltás után jutott karrerje csúcsára, a Nemzeti Megmentési Front országos tanácsának alelnökeként, Iliescu mögött Románia második számú vezetője volt. 1990-ben az RMDSZ háromszéki szenátorának választották. Az akkoriban elfogadott alkotmányt, annak kisebbségellenes passzusa miatt, amely Romániát nemzetállamként határozza meg, Király Károly – a törvényhozás 514 tagja közül egyedüliként! – nem volt hajlandó megszavazni, ezért 1991. december 12-én megfosztották mandátumától. Húga, Ibolya akkor volt Várdi osztályfőnöke, amikor a hetvenes évek közepe táján a legmagasabb fordulatra váltott a rettegett szeku elnyomó, megtorló gépezete. Nem volt könnyű – hogy mennyire nem, azt csak ők tudják –, de állták a csapásokat... Király László életműve önmagáért beszél, legnagyobb költőink közé tartozik. A második Forrás-nemzedék tagjai közül ő az egyedüli – Magyari Lajos törvényhozóként, publicistaként, Farkas Árpád közéleti lapot szerkesztve, Molnos Lajos, Czegő Zoltán önkormányzati képviselőként, illetve közíróként vette, veszi ki részét a napi politizálásból –, aki az 1989-es fordulat után is távol maradt a politikától. Annak ellenére, hogy versei bizonysága szerint közéleti érdeklődése igen élénk. Nem tudni, miért döntött így, de el kell ismernün

k

: helyesen tette. És végül néhány szót egy ismeretlen Királyról, aki annak idején, amikor a hetvenes évek végén angyalbőrbe öltöztették, s katonáék – elhárítóilag – rákérdeztek, rokona-e Király Károly, ő – csak úgy, a buli kedvéért, s mert apját valóban Károlynak hívták, sőt egyidős is volt vele – azt felelte, hogy igen: az apja. Huncut mosoly ült arcára, amint azt ecsetelgette, hogy szó bennszakadt, hang fennakadt az egyenruhásokban, akik sokáig köpni, nyelni nem tudtak a meglepetéstől. Napokig eltartott, amíg rájöttek: bolondját járatja velük. Egyébként ő volt az, aki – amiért egy házkutatáskor elkobozták tőle a Köpeczi Béla szerkesztette háromkötetes Erdély történetét – beperelte a szekut. Igaz, tárgyalásra – objektív okok, azaz rendszerváltozás miatt – már nem került sor. Az elkobzott Erdély történetének viszont végleg nyoma veszett...