Pesti Srácok

Üzent az EU: rá ne számítsunk!

null

Az Európai Unió luxemburgi bíróságának keddi ítélete szerint az Európai Bizottság – gyakorlatilag az Unió kormánya – jogosan utasította el a Székely Nemzeti Tanács által elindított polgári kezdeményezés bejegyzését. Tán nem árt összefoglalni a történteket: a Székely Nemzeti Tanács és partnerei néhány évvel ezelőtt azt kezdeményezték, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Egy ilyen döntés, amellett, hogy segítette volna a zömében magyar nemzetiség által lakott Székelyföld gazdasági felzárkóztatását, erősítette volna a székelyföldi autonómiatörekvéseket is. Az Európai Bizottság 2013 júliusában úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nem tartozik az EU hatáskörébe, ezért nem jegyezte be a kezdeményezést. Lépésüket azzal indokolták, hogy a régió fogalmát a tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetet tiszteletben tartva kell meghatározni. Sőt, arra is felszólították az SZNT-t, hogy legkésőbb három napon belül távolítsák el honlapjaikról az unió luxembourgi székhelyű bíróságán zajló perük iratait, és gondoskodjanak róla, hogy a keresetlevelük és az EB ellenkérelme ne legyen hozzáférhető a nyilvánosság számára. Tették mindezt az átláthatóság, az információk szabad áramlása jegyében. Ez ellen az EB-határozat ellen fellebbezett az SZNT, ezt utasította el a luxemburgi bíróság. A keddi törvényszéki döntés néhány következtetés levonására kötelez. Elsőként azt kell megállapítanunk, hogy részünkről óriási, végzetes tévedés volt azt remélni, hogy az EU esetleg hajlandó lesz pártunkat fogni a mindenkori román hatalommal vívott jogérvényesítő küzdelmeinkben. Mondjuk ki: az EU, annak „kormánya” kisebbségi kérdésekben a status quo fenntartásában érdekelt elsősorban. A probléma legfennebb akkor éri el ingerküszöbét, ha már eszkalálódott a konfliktus. És még valami. Kedden nem történt egyéb, mint az, hogy az EU megüzente: rá ne számítsunk. Azaz: kisebbségi jogokból az lesz a miénk, amit magunknak kiharcolunk.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.