Románia merre tart?

A helyhatósági választások óta sokakat foglalkoztat a kérdés: merre is tart Románia? Bizony, nem könnyű a válasz megtalálása. Rossz helyen keresgélünk, ha pusztán a számszerű eredményekből indulunk ki, azok alapján próbáljuk kinyomozni az irányt. Igen nagyot tévedhetünk. Orbitálisat. Merthogy megszokhattuk: a kontinens e részén, a kultúrák találkozási pontján semmi sem az, aminek látszik... A médiában politikusok, politológusok, újságírók napestig azon vitatkoznak, mekkora győzelmet aratott a baloldal – a posztkommunista szociáldemokrata pártot (PSD) értik ez alatt –, s milyen következményekkel járhat a jobboldal – ezek a liberálisok (PNL) lennének, akik persze nemzetiek – veresége. Úgy, olyan vehemenciával érvelnek, mintha számítana: ki, kik irányítják az országot helyi és központi szinten... Arról azonban rendre megfeledkeznek, hogy itt nem ideológiák mentén szerveződtek a pártok, hogy itt egyetlen dolog számít: az érdek. Az pedig elsősorban egyéni, a pártérdek is az egyéni érdekek összegzéseként alakul. Azt már jó ideje tudjuk, hogy Románia a korlátlan lehetőségek országa. A hazugság, a tolvajlás itt legfennebb megbocsátandó bűnnek számít, de többnyire erénynek, az életrevalóság tagadhatatlan bizonyítékának. A balkáni szemforgatás, a kettős mérce alkalmazása itt mindennapos. Itt megszokott, hogy egyet mondanak és mást cselekszenek, hogy az emberek zöme úgy tesz különböző ígéreteket, hogy esze ágában sincs valaha is betartani azokat. Ez egy olyan „minthaország”. Hogy nem új a felfedezés, arra a most itt a kedvenc idézetem a bizonyíték: Titu Maiorescu

A mai román kultúra iránya ellen

című 1868-as tanulmányában azt írja, hogy Romániában leutánozták és meghamisították a modern civilizáció minden formáját. “Látszatra, a külszín formáinak statisztikája szerint, a románok ma birtokolják majdnem a teljes nyugati civilizációt. Van politikánk és tudományunk, vannak hírlapjaink és akadémiáink, vannak iskoláink és van irodalmunk, vannak múzeumaink, zeneművészeti főiskolánk, van színházunk, sőt van egy alkotmányunk is. De a valóságban mindezek holt termékek, alapzat nélküli igények, test nélküli szellemek, igazságot nélkülöző illúziók, és így előkelő osztályok románjainak a műveltsége a nullával egyenlő, értéktelen…” – vélekedik a kritikus hangú szerző. Lényegében azóta sem változott semmi. A címbéli kérdéshez visszakanyarodva, a választ nehéz lenne egyértelműen megfogalmazni. Az biztos, a politikai verseny fordulatokban gazdag, de mégiscsak látszatán túl, a színfalak mögött komoly érdekek csapnak össze. Egyes vélekedések szerint az üzleti életbe bekapcsolódott, egymással is versengeni látszó titkosszolgálatok – a Ceauşescu-féle Securitate alig valamivel több, mint 16 ezer alkalmazottjához képest a különböző szolgálatok ma már mintegy 80 ezer „dolgozót” foglalkoztatnak – beépültek mindenüvé, ahova érdekeik azt megívánták, beleértve az állami adminsztrációt, a politikai pártokat, a médiát. Mára szinte teljesen átvették az ország irányítását. Tették mindezt az USA-val kialakított stratégiai partnerség jegyében. A korrupció ellen a DNA által folytatott keresztes hadjárat mögött is főleg Washington érdekei húzódnak meg. Akkor merre is tart Románia?