Pesti Srácok

Mihez kezd az RMDSZ Orbán biankó csekkjével?

null

Hiába ajánlkozott fel – mondhatnám: szemérmetlenül – az RMDSZ már a választások éjszakáján a győztes posztkommunistáknak, ezúttal nem vették igénybe szolgálatait: nélküle alakít kormányt a PSD és az egykori kormányfő, Tariceanu vezette demokrata-liberális szövetség (ALDE). Megszokhattuk már, hogy választások előtt az RMDSZ rendre azzal a jelmondattal kampányol, hogy aszongya: ne döntsenek rólunk nélkülünk, aztán ha már bent vannak a törvényhozásban, azonnal kormányzati szerepet akarnak, méghozzá mindenáron. Hogy mire jó az nekik, mármint a “szövetségi” politikusoknak és klientúrájuknak, tudjuk, vagy ha nem, akkor sejtjük. Hogy mire jó nekünk, erdélyi magyaroknak, nos, azt is jól tudjuk: semmire. Merthogy az autonómia, az önálló állami magyar tudományegyetem, a magyar nyelvű orvosképzés, a nyelvi és szimbólumhasználati jogok, a magyarlakta vidékek gazdasági fellendítése egy ideje mintha már nem szerepelnének a célkitűzések között. Legfennebb néhány leaszfaltozott vidéki útra, kitatarozott falusi művelődési házra, újabban ravatalozó felépítésére lenne igény. Ezek lennének a “nemzetpolitikai” célok, legalábbis “szövetségi” értelmezésben. Mi ez, ha nem a “merjünk kicsik lenni” gyakorlati megvalósulása? A kormányalakítási huzavonához visszatérve, tiszta szerencse, hogy az RMDSZ-t nem vették be a kormányzásba. Ide kívánkozik: Románia a korlátlan lehetőségek országa, itt minden megtörténhet, sőt, annak az ellenkezője is. Az esetleges parlamenti együttműködés még függőben van. Képzeljük el, milyen kényelmetlen – nevezhetném bátran tudathasadásosnak is – helyzetbe kerülhetett volna a párt, ha a két év múlva esedékes centenáriumi ünnepségek a kormányban érik. Hogyan ünnepelhettek volna, amikor a magyar külügyminiszter – Orbán helyeslése mellett – egyenesen megtiltotta a magyar diplomáciai testület tagjainak, hogy részt vegyenek a december 1-jei ünnepségeken, tartsák azt bárhol a világban. De lehet az is, hogy két év múlva az RMDSZ-ben senki sem emlékezik már arra, hogy elsősorban a Fidesz-nek és a magyarországi közmédia támogatásának köszönheti az idei sikert. Az előzmények ismeretében könnyen elképzelhető… A politikai logika szerint gondolkodva, a felkínált nemzetpolitikai blabla ellenére, a barátság, a hála politikailag értelmezhetetlen fogalmak. A politika tudvalevőleg elsősorban érdekekről szól. Most a politikai érdek azt kívánta, hogy a Fidesz és az RMDSZ összefogjon. Tovább megyek: az eddigiekből következően azt is feltételezem, hogy a Fidesz nem önzetlenül segített az RMDSZ-en. A dolog természetéből adódóan, a politikai logika szerint pedig az “önzetlen” segítséget rendszerint nem adják ingyen, megvan annak az ára. Csak remélni lehet, hogy Orbánék támogatásának ára az RMDSZ politikájában rövidesen érzékelhető szemléletváltás, a gyökeres megújulás lesz. Amire azonban – az 1989-es rendszerváltás óta eltelt huszonhét év történései, a “szövetség” eddigi kétszínű, köpönyegforgató, önfeladó politikájának ismerete mondatja ezt velem – semmiféle biztosíték nincs.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.