Kormányválság Romániában – könyörtelen hatalmi harc vagy kétes értékű politikai kabaré?

Aki még nem tudta, most megtapasztalhatja: Románia a korlátlan lehetőségek országa. Itt még az is lehetséges, ami egyébként lehetetlen – legalábbis normális, úgy értem: jogállami keretek között. Dehát ki beszél itt normalitásról? Jogállamról meg végképp lehetetlen. Maradjunk annyiban: „deszkurkörecek” – mindig, minden körülmények között érvényesülők – világa ez. Mi íratja mindezeket velem? Hát az az abszurd mód, ahogyan a megingathatatlannak tűnő kabinetet adó posztkommunista-liberális koalíció néhány nap alatt kormányválságot idézett elő. A PSD elnökének, Liviu Dragneanak a nyomására, egy nevetséges kiértékelőt követően, egy kivételével, minden kormánytag lemondott. Nem úgy a miniszterelnök, Sorin Grindeanu, aki a pártelnök eszközemberéből hirtelen önjáró politikussá nőtte ki magát. Ily módon elmozdítására nem maradt más lehetőség, mint a bizalmatlansági indítvány. Csakhát időközben egyre bizonytalanabbá vált az, ami korábban megingathatatlannak látszott: Dragnea párton belüli teljhatalma. A renitenskedő, az elnöki ukáznak nem engedelmeskedő Grindeanu időközben a maga oldalára állította a kegyvesztett, de revansra vágyó egykori pártelnök-kormányfőt, Victor Pontat. Akinek sikerült megőriznie párton belüli befolyásának egy részét, éppen annyit, amennyi elegendőnek mutatkozik arra, hogy a szavazáskor ne legyen elegendő támogatottsága a bizalmatlansági indítványak. Ez utóbbi szintén premiernek számít – még Romániában is! –, hisz ritkán fordul elő, hogy egy párt vagy kormánykoalíció bizalmatlansági indítványhoz folyamodjon a saját maga által hatalomra juttatott kormány leváltása céljából. Ez történt a színfalak előtt. Hogy mi folyik a háttérben, azt csak találgatni lehet. Egyvalami biztos: kemény, vérre menő hatalmi harc folyik. Köztudott, Dragnea, de a koalíciós párt elnöke, Tariceanu ellen is büntetőjogi eljárás van folyamatban, könnyen megtörténhet, hogy politikai karrierjük végét jelentheti egy-egy ítélet. Ezért a büntetőjogi perrendtartás számukra kedvező irányba történő módosítását erőltetik. Eddig Grindeanu engedelmes eszközként működött, egy ideje azonban mintha homokszemcsék kerültek volna a gépezetbe. A homokszemcsék alatt egyesek a titkosszolgálati háttérhatlamat, a „rendszert” értik, amelynek sikerült befolyásuk alá vonniuk a kormányfőt. Romániában a hatalmon levő balliberális oldal az, amely a nemzeti érdekek elsőbbségét hirdetve elmarasztalja a globalizmust terjesztő multinacionális cégeket, s a román-orosz gazdasági kapcsolatok normalizálását tűzte ki célul. A politikai jobboldal pedig – beleértve magát az állemelnököt, Johannist is – egyértelműen és kritika nélkül követi a Brüsszelből és Washingtonból érkező direktívákat. Igencsak érdekes a kormánykoalícióval szemben eddig kritikus média viszonyulása is, amint szembeszállt pártelnökével, Grindeanut azonnal átértékelték: ő lett a demokrácia bajnoka. Ilyen körülmények között kell kialakítania álláspontját az RMDSZ-nek. A „szövetségről” köztudott, az általa követett legfőbb cél mindig a kormányzati részvétel volt. Mintha csak és kizárólag a hatalom pótszékéből lenne elképzelhető a magyar érdekképviselet. Ezt tudják a román pártok is, ezért aztán mind Dragnea, mind Grindeanu azzal próbálkozik, hogy ilyen-olyan ígéretekkel a maga oldalára állítsa a „szövetséget”. Kérdés: az RMDSZ döntéshozói el tudják-e képzelni önmagukat, amint az Erdély Romániához csatolását kimondó Gyulafehérvári Naggyűlés századik évfordulójára szervezendő hivatalos állami rendezvényeken “ünnepelnek”?