Pesti Srácok

Sorost támogatja az RMDSZ

null

Egyetlen ember nem tud rezsimeket megdönteni, és főleg nem globális problémákat okozni, mint ahogyan időnként ezt Soros Györgyről tartják

-

PestiSracok facebook image

jelentette ki

Kelemen Hunor

az

RFI rádióban

.

A “szövetségi” elnököt annak kapcsán kérdezték, hogy nemrég a román posztkommunista párt, a PSD elnöke, Liviu Dragnea “ártó személyiségnek” nevezte a spekulánst, aki az általa finanszírozott nem kormányzati szervezetek (NGO-k) által megpróbálja ellehetetleníteni a kormányt, lejáratni a párt vezetőit, személyesen őt magát. Kelemen Hunor kijelentette, ameddig nem tudja, milyen bizonyítékokra alapozza Dragnea kijelentéseit, ő személy szerint megpróbál semleges maradni. Az RMDSZ-elnök bevallotta: neki is volt egy Soros-alapítványi ösztöndíja 1993-ban, amikor a Szabad Európa rádiónál gyakorlatozott. Azonban soha senki nem kért tőle semmit cserébe ezért. Nyilván azt sem kérte senki tőle, hogy áprilisban, amikor a CEU-botrány kipattant, a Soros-egyetem mellett kiálljon: „Ha sor kerülne az egyetem bezárására, az óriási veszteség lenne Magyarország, Közép-Kelet Európa, az akadémiai szféra, a humán- és társadalomtudományok számára (…)” - mondta akkoriban. Magyarán: a Soros-hívek és a magyar kormány között kibontakozott konfliktusban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a CEU-t választotta. Azaz: a magyar kormány ellen foglalt állást. Nyilván senki által sem kényszerítve, senki elvárásait sem teljesítve. Valami nagyon sántít a kelemeni érvelésben: nehezen hihető, hogy ne tudná, nem Soros áll szemben a világgal, hanem maga is a globalista háttérerő előretolt figurája, s egy egész általa finanszírozott NGO-birodalmat mozgat céljai elérése érdekében. És mindezek ellenére ő mégis Soros mögé állt, s állította az egész RMDSZ-t. Ez és ilyen lenne a Kelemen Hunor és az RMDSZ által propagált semlegesség. Talán elgondolkodhatnának a Fideszben is arról, hogy helyes volt-e, amikor úgy döntöttek, ezt a szervezetet karolják fel a 2016-os romániai választásokkor.