Pesti Srácok

A rommagyar médiamunkásról

null

A következő

pamflet

négy esztendővel

PestiSracok facebook image

ezelőtt

született,

s szinte

visszhangtalan maradt. A

z erdélyi magyar

média, a sajtómunkások

helyzete, kiszolgáltatottsága

azóta sem változott.

A

újraközlés apropójaként az a közösségi médiában megjelent

felhívás szolgált, amelyben az erdélyi “független” (értsd: “haladó”)

újságírás anyagi támogatására kérik az olvasót

, tov

á

bb

á a hír,

hogy 4,5 millió eurós, azaz 1,45 milliárd forintos magyar

kormánytámogatás érkezett a csődeljárás alatt álló Udvarhelyi

Híradó kft. megmentésére.

Az erdélyi magyar újságíróról akartam írni, de az olyan sikeresen álcázza magát, hogy azt kell hinnem, ilyen állat gyakorlatilag nincs is. Na jó, megengedem, néhány szabályt erősítő kivételtől eltekintve. Mi, illetve ki a rommagyar médiamunkás? A rommagyar médiamunkás a médiában dolgozik, és feladata szerint híreket gyárt ipari mennyiségben. Minden meggyőződés, elkötelezettség nélkül. Egyetlen célt követ: ne haragítson magára senkit, főleg a politikusokat ne, közülük is a hatalmon lévőket tiszteli a leginkább. Pontosítok: nem tiszteli, féli. Ebből következően igyekszik jóban lenni velük, vagy azt a látszatot kelteni, hogy jóban van velük. Miért akar jóban lenni a rommagyar médiamunkás a politikusokkal? Mert úgy véli, abból nem lehet baj, ha szükség esetén van egy befolyásos támasza, ezért igyekszik haverkodni a politikusokkal, eljátszani, hogy bizalmas a viszony közöttük. Szinte törvényszerű, hogy egy idő után mind a rommagyar médiamunkás, mind a politikus azt hiszi, valamiféle cinkosság alakult ki közöttük, hogy egyazon érem két oldala ők. Korábban azt írtam, a rommagyar médiamunkástól idegen az elkötelezettség. Nem úgy a lekötelezettség. Nem is csoda, hisz gyakorlatilag nincs is széles Erdélyben egyetlen médiaorgánum, amelyet fogyasztói tartanának fenn. Ebből következően reklámra, alapítványi támogatásra mindeniknek szüksége van, mint egy pohár vízre. Nélkülük lehúzhatnák a rolót. És ki dönt arról, kinek jár zsíros állami reklámmegrendelés, ki befolyásolja a megfelelő irányba az alapítványi támogatásokat? A válasz egyértelmű: a politikusok. Amely médiaorgánumnak már volt része hasonló „jóindulatból”, az azért bánik kesztyűs kézzel a „hatalommal”, amely egyelőre csak reménykedik a „jóindulatban”, az azért. Ezért van, hogy a romániai magyar nyelvű médiát olvasva, látva, hallgatva az a hamis képzete támadhat a „fogyasztónak”, hogy e tájon nincsenek pitiáner, szószegő, kollaboráns, korrupt politikusok, hogy csupa lánglelkű lovag „harcol” közössége érdekeiért. Mindez elsősorban a rommagyar médiamunkásoknak köszönhető, akik a „ne bántsuk, hisz a mi kutyánk kölyke” elv szerint eljárva hallgatnak választottjaink gazemberségeiről. A politikusok meg is hálálják az arra érdemeseknek mindazt, amit rommagyar médiamunkásként tettek. Mivel hálálják meg? Van, akit zsíros szinekúrához jutattak a diplomáciában, van, akit politikai pályára léptettek, másokat különböző jól fizető állásba segítettek, többnyire az állami és közigazgatásban. A rommagyar médiamunkások zöme továbbra is óvatosan kerüli a kényesebb témákat, továbbra is „kiszolgál”. Teszi ezt többnyire gyalázatos bérért. Igaz, közben reménykedhet, hogy egyszer majd neki is meghálálják. Összefoglalva: a rommagyar médiamunkás tehát nem „Szentlélek lovagja, becsületes újságíró”, hanem zsoldos, nem szolgál, hanem kiszolgál. Amikor egészséges erkölcsi érzékről hall, akkor szakmaiságról hablatyol. Mintha az helyettesítené az emberi tartást, az egyenes gerincet, a nemzeti elkötelezettséget. Hát ilyen a rommagyar médiamunkás.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.