Pesti Srácok

Orbán a király - Romániában is

null

Nem csitulnak az indulatok a titkosszolgálati bekötöttségű román médiában Szijjártó Péter külügyminiszter hétfői bukaresti látogatása után. Az elsősorban kolozsvári magyargyűlölők egy bizonyos érdekcsoportja irányítása alatt álló Realitatea hírtelevízióban napok óta folyik a sovénnacionalista habverés akörül, hogy a jelenlegi balliberális román kormány, amely, ellentétben a magyarországi balliberális oldallal, a választások után igyekszik a nemzeti érdekeket előtérbe helyezni - a brüsszeli és washingtoni elvárásoknak való megfelelési kényszer szerint eljárók legnagyobb bánatára -, Románia számára hátrányos egyezséget kötött Magyarországgal. A legélesebb kritikák megfogalmazói azt nehezményezik, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter alig hétórás látogatása eredményeként olyan egyezményt ütöttek nyélbe, ami hátrányosan érinti Romániát. Az idézett “szakértők” szerint az egyezség értelmében a Fekete-tengerből kitermelendő földgáz a jövőben a magyar vegyipar fejlesztését eredményezi majd, ezzel párhuzamosan a román tönkretételét vonja maga után. Sőt, a Budapestet Kolozsvárral összekötő vasútvonal tervezett kiépítése Erdélyt Magyarországhoz láncolja majd, gyengítve ezáltal Bukarestnek a régióra gyakorolt befolyását, elősegítve Erdélynek - ha de jure nem is, de facto annál inkább - elszakítását Romániától. Mi több, igaz, csak ellenőrizetlen hírforrásokra hivatkozva: a Hargita és Kovászna megyékre kiterjedő, különleges jogkörökkel bíró autonóm közigazgatási régióra vonatkozó egyezség “veszélyét” is belengették. Azt is állítják, hogy Románia viszonzásul nem kapott semmit - a Gozsdu-vagyont például meg sem említették -, ami a sivalkodók szerint az egyezmény román aláírói részéről felér a hazaárulással. Meg aztán miféle arcátlanság, hogy a legfőbb mumus, a valósággal diabolizált Putyin kisöccseként beállított, az európai értékeket semmibevevő, az illiberalizmust hirdető Orbán diktálja Romániában a miheztartást, aki szemtelenségében odáig ment, hogy “csak” a külügyminiszterét küldte ide, miközben ő maga a már említett orosz elnökkel, a V4-ek vezetőivel, valamint legutóbb a frissen megválasztott osztrák kancellárral tárgyalgat. Azt is bűnként rótták fel, hogy a Fidesz legbefolyásosabb politikusai - a miniszterelnök, a törvényhozás elnöke és a külügyminiszter - mindannyian vidékiek, és szeretik a labdarúgást. Igen, a szerintük kifejezetten prolik által kedvelt focit, s nem az úri sportnak számító teniszt. Nem úszták meg az erdélyi magyarok - sőt, maga Kelemen Hunor sem, akit Orbán mellett ártatlan és akarat nélküli bábként emlegetnek -, akikről az egyik észosztó úgy vélekedett, hogy mostanig az osztrák-magyar monarchia utáni nosztalgiában éltek, ez határozta meg politikai megnyilvánulásaikat is, de amióta a Fidesz bűvkörébe kerültek, maguk is a kegyetlenül kemény, könyörtelen érdekérvényesítés útját járják. Mit lehet mondani erre? Bárcsak igazuk lenne!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.