Pesti Srácok

A Facebook esete a „székely terroristákkal”

null

Szegény „székely terroristákat” még az ág is húzza, pontosabban: a Facebook is bünteti. Történt, hogy szerdán Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke – Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Beke Csilla társaságában – meglátogatta a csíkszeredai börtönben fogva tartott Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. A látogatásról Sándor egy bejegyzésben számolt be a közösségi oldalon, amit azonban a Facebook cenzorai, mivel a tartalom szerintük „közösségi alapelvekbe ütközött”, csütörtök délelőtt eltávolítottak. „Valakik nagyon rettegnek a mondvacsinált székely terrorper áldozataitól és támogatóitól” – olvasható az eset kapcsán az EMNT Fb-oldalán. A szervezet képviselői azt is jelezték, hogy az Fb „jóvoltából” már nem tudják megosztani a látogatásról szóló közleményüket sem. Az eset előzménye, hogy Beke Csilla hétfőn nyílt levélben fordult az RMDSZ elnökéhez és törvényhozóihoz, arra kérvén őket, ne nézzék tovább szótlanul a magyarellenes jogtiprást, amelynek férje az egyik áldozata.

A július 12-i tüntetésen összefogást hirdetve jelentek meg az erdélyi pártok, nemzeti tanácsok, civil szervezetek képviselői, az RMDSZ képviseletében Fejér László-Ödön szenátor úr. Az összefogás ígéretében szeretném önöket megszólítani, mint olyanokat, akik „megvédik a közösséget, akik megteremtik a biztonságot számukra.”...”Kiállnak. Képviselnek. Kiharcolnak....Nyilvánosságra hoznak minden támadást, minden jogsértést....Kiharcolják az igazukat!” – Ezeket önök mondták, vállalták, a honlapjukon megjelenő hitvallásuk! Tegyék meg! Ez, itt most nem a várakozás ideje!”

Az asszony felrótta Kelemen Hunor szövetségi elnöknek és az RMDSZ honatyáinak, hogy másfél hónapja, amióta nyári szabadságukat töltik, nem tettek semmit, bár lennének eszközeik a jogsérelmekről tájékoztatni a nemzetközi közvéleményt, a politikai súllyal bíró országok nagykövetségeit. A szerdai látogatás utáni sajtótájékoztatón, amelyet a börtön bejáratánál tartottak, Tőkés László elmondta: úgy érezte, hogy szabad emberek ültek egymással szemben a látogatószobában, bár csak telefonon hallhatták egymást. Tőkés kiemelte, az egész erdélyi magyar közösség megfélemlítését célzó jogtipró lépés után a bebörtönzöttek azt üzenték: nincs helye a meghunyászkodásnak, egyenes gerincre és hitre van szükség. Ezt követte a Facebook gyalázatos tette, amelyre az EMNT szerint feljelentések nyomán került sor. Hogy honnan, merről érkezhettek ezek a „jelzések”, arról vannak tippjeim. Elég, ha a székelyföldi középületek magyar feliratait, illetve a székely zászlókat sorozatban feljelentő „nagyromán” aktivista és az őt mindenféle munícióval ellátó titkos és kevésbé titkos szervezetekre gondolok.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.