Kérdőjelek a pesti éjszakában

Az utóbbi időben gyakran érezte úgy, hogy menten megőrül. Esetleg elveszíti józan eszét. A kettő között minden esetre érzékelhetően jó nagy az eltérés. Mert tudta, a józan ész elvesztése nem több, mint valami enyhébb részegség, ahonnan többnyire van visszatérés. Az őrületből viszont csak a legritkább esetben van visszaút. Ha ez utóbbi jött szóba, azaz a visszaút, sosem hitte volna, hogy valahonnan is visszavágyna – még a legtökéletesebb józanságba sem. Vagy ahogyan egy ideje nevezte: tökjózanságba. Elvágyódott, na. Valahova, ahol új életet kezdhetne. Merthogy evvel a régivel tele volt a hócipője. Annyira el volt az már rontva, hogy úgy gondolta, hitte: csak egy teljesen új környezetben építheti újra. Újrakezdeni, hát azt tudott. Nem először fordult volna elő vele. Meggyőződéssel vallotta, hogy a sikeres újrakezdés csak akkor lehetséges, ha az előző életébe már nincs visszatérés, ha felégetett már minden hidat maga mögött. Nem hitte, minden eddigi élettapasztalata ellentmondott annak, hogy minden szerencsétlen kis életnek sikeresnek kellene lennie. A fenét. Tudta, vannak életek, amelyeknek az a sorsa – a végzete! –, hogy félresikerüljenek. Nem hitte, hogy mindenkinek joga lenne a boldogsághoz. Ennek ellenére kitartóan tervezte, hogy változtat. Hitte, hogy sikerülhet. Közben pedig attól rettegett – kitartóan és minden ok nélkül –, hogy megőrül. Olykor összetévesztette vágyait a valósággal. Minden átmenet nélkül lépett be abba a másik dimenzióba, amely mintha elnyelte volna. Aznap, amikor e felismerés úrrá lett rajta, éppen Budapesten járt szolgálati úton. Hirtelen elhatározással, anélkül, hogy tisztázta volna, hol is van, milyen címen, iratait, pénzét hátrahagyva, belefutott az éjszakába. A sötét, áthatolhatatlan pesti éjbe. Sarkot sarok után hagyott maga mögött, a belvárosi körúton járt már, amikor gyors elhatározással úgy döntött volna, hogy visszatér szállodai szobájába. De már se a hotel nevére, se annak címére nem emlékezett. Sőt, már azt sem tudta, hogyan hívják tulajdonképpen, honnan is érkezett a Duna parti városba. Még hetekkel később sem tért magához, úgy imbolygott az idegen kórház folyosóin, mint valami óriási, teste fölé magasodó kérdőjel.