Pesti Srácok

Figyelmezetés Romániának: ne kövesse Magyarország és Lengyelország példáját!

null

Sorra vonja felelősségre az Európai Parlament a közép-kelet európai volt szocialista országokat a jogállamiság állítólagos megsértéséért. Lengyelország és Magyarország után, most Románia került a vádlottak padjára. Mint ismeretes Bukarest a 2007-es csatlakozáskor vállalta az igazságszolgáltatás visszásságainak a felszámolását. A megegyezés értelmében az Európai Bizottság az értékelési mechanizmus (CVM) keretében követi figyelemmel a folyamatot, aminek lezárásától tették a függővé Románia felvételét a schengeni térségbe. A mai strasbourgi plenáris ülésen az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans foglalta össze az elsősorban az igazságszolgáltatás működését érintő vádakat. Főképp az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbulása, illetve a korrupcióellenes küzdelem lanyhulása miatt aggodalmaskodtak a felszólalók. A román kormányfő, Viorica Dăncilă felszólalásában – a legjobb, legösszeszedettebb beszédét mondta hivatalba lépése óta – tiszteletet kért az országának. Kijelentette: a kifogásolt igazságügyi reform, a Btk. módosítása és a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének leváltása egyaránt a jogbiztonság megteremtését szolgálja. Nehezményezte az augusztus 10-ei tüntetésen történtek – a csendőri erőszak – értékelésekor az EP részéről tapasztalható kettős mércét, hiszen szerinte hasonlóan jártak el számos nyugat-európai ország rendfenntartói is. Az elhangzott hozzászólások hallatán újfent meggyőződhettünk arról, hogy az EP-képviselők jelentős hányadának mind tájékozottság, mind elfogulatlanság, mind igazmondás tekintetében komoly hiányosságai vannak. Ezúttal sem hiányzott örök barátunk, Guy Verhofstadt, aki arra figyelmezetetett: Románia ne kövesse a rossz, azaz a magyar és lengyel példát. Mielőtt félreértenének, sietek rögzíteni: őrizkedem attól, hogy bedőljek valamely román politikai erőnek, főleg azoknak nem, akik a rendszerváltoztatás óta eltelt közel három évtized alatt már több ízben is kormányozták az országot, de egyikük sem bizonyult jobbnak a Deákné vásznánál, beleértve az RMDSZ-t is. Nemrég lehettünk tanúi, miként, milyen arcátlan módon, az igazsággal még csak köszönő viszonyban sem álló állítások alapján vádolták meg a magyar kormányt. Ezek után érthető, hogy együttérzéssel, szimpátiával tekintek minden olyan ország kormányára, amelyre hasonlóan galádul próbálnak nyomást gyakorolni, természetesen az úgynevezett európai értékek nevében.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.