Népszavazás őfelsége, a nép nélkül

Nem érte el a részvételi arány az érvényességi küszöböt a hétvégi romániai népszavazáson. A szükséges 30 helyett a jogosultak alig 21 százaléka érezte fontosnak, hogy véleményt nyílvánítson arról, alkotmányba foglalják-e: a család egy férfi és egy nő házasságán alapul. Igaz, a szavazólapokra nyomtatott szöveg olyan semmitmondóan általánosra sikeredett, hogy abból igencsak nehéz volt – ha nem lehetetlen – kihámozni a valódi kérdést. „Egyetért azzal, hogy az Alkotmányt a parlament által elfogadott forma szerint módosítsák?” – így a kérdés. Abban egyezzünk meg, ebből a megfogalmazásból nem könnyű kiolvasni a hagyományos családmodell iránti aggodalmat. Inkább valamiféle biankó csekknek tűnik, amit bármire érthetnek majd, amit az alaptörvénybe jó román szokás szerint belecsempésztek. Igy van-e vagy sem, mi a biztosítéka annak, hogy nem valósul meg a hátsó szándék, mindez csak a tájékozottabbak, a vájtfűlűek számára volt téma. A legtöbben nem is vesződtek ezzel, simán otthon maradtak. Sokak számára evidenciának számít: egy referendum sikere elsősorban attól függ, hogyan időzítik annak kiírását. Merthogy kétségtelenül vannak olyan társadalomlélektani szempontból kedvező pillanatok, amelyek pozitívan befolyásolhatják mind a részvételt, mind a leadott szavazatok irányultságát. Ez esetben is úgy tűnt, semmi sem gátolhatja meg, hogy érvényes legyen a referendum. A népszavazás legfőbb támogatója a görög-keleti egyház volt, s köztudomású, hogy az ortodoxok igen nagy befolyással bírnak a többségi román társadalomban. Ezt próbálta a maga hasznára fordítani a PSD Dragneahoz közel álló csoportosulása, amikor a kormánnyal kiírattatta a népszavazást, abban bízva, hogy érvényes és eredményes lesz. Amit aztán a maguk, főleg a korrupciós perekben nyakig ülő Dragnea sikereként szándékoztak kommunikálni. Csakhogy hiba csúszott a számításba, hiszen az EP plenáris ülésen tárgyalta meg a romániai jogviszonyokat, s helyezett kilátásba drasztikus büntetéseket. Akkor ígérték meg az európai a szocialista „testvéreknek” a románok a referendum elbuktatását, szelídebb bánásmódot remélve cserébe. Ezzel magyarázható, hogy végül csak úgy tessék-lássék módra, félszájjal biztatták híveiket a részvételre. Aminek a gyatra, 21 százalékos részvétel lett a következménye. A többségi román lakosság körében tapasztaltnál hangsúlyosabb volt a magyarok távolmaradása. Különösen a Székelyföldön volt alacsony az éredeklődés, hiszen Hármoszéken a szavazásra jogosultak alig 8,50 százaléka, Hargita megyében pedig 11,12 százaléka, a vegyes lakosságú Maros megyében pedig 15,70 százaléka voksolt. Az általános érdektelenségre talán magyarázat lehet, hogy az erdélyi magyar pártoknak egyáltalán nem sikerült a szavazóik mozgósítása. Az erdélyi „zsebpártok” – Erdélyi Magyar Néppárt, Magyar Polgári Párt – hiába buzdítottak az igen melletti szavazásra. Az RMDSZ ugyan a részvételre szólította fel híveit, de mindenkinek a saját belátására bízta, hogyan szavaz. Az erdélyi magyarok zöme ezek után úgy döntött: ha már úgyis mindegy, hogyan voksol, akkor egyáltalán nem voksol. Különösen, hogy a szavazólapon szereplő kérdés alapján senki sem lehetett biztos abban, hogy valóban a család meghatározásának alkotmányba emeléséről szavazhat. És még valami: Romániában már korábban elbukott a közvetlen demokrácia meggyökereztetésére irányuló kísérlet, hiszen a 300 fős törvényhozásról szóló sikeres és eredményes referendumról, mintha meg sem történt volna, úgy feledkeztek meg a törvényhozók.