Centenáriumi ajándék

Október 31-én végül kézhez kapták a székely terrorper érintettjei –Beke István és Szőcs Zoltán – az ítélet indoklását. Jegyezzük meg: közel négy hónappal az ítélethirdetés után. Holott köztudomásúlag a bíróságnak azt az ítélet meghozatala utáni harminc napon belül kézbesítenie kellett volna. És még valami: a dokumentumot az illetékesek – szándékosan? – elfelejtették aláírni. Hogy miért, mi okból, az nehezen megfejthető. Talán szégyellték, hogy szerepet vállaltak egy hasonló jogsértő és igazságtalan ítéletben. Az is könnyen meglehet, hogy a román igazságszolgáltatásban annyira nem adnak a formaságokra – hogy ne írjam: jogkövető magatartásra –, hogy ezt is nyugodtan megtehették... Abból kiindulva, ami az utóbbi időben a sajtóban megjelent a sanda politikai és egyéb érdekeket szolgáló perekről, amelyek számos vádlottját, elítéltjét azóta felmentették, azt hiszem, hiteles képet kaphatunk a román igazságszolgáltatás jelenlegi állapotáról. Amelynek legfőbb bűne, hogy a bizonytalanság érzetét kelti a társadalomban. Azt, hogy itt bármi megtörténhet az emberrel. Különösen, ha „valakiknek” a célkeresztjébe kerül. Most éppen a „székely terroristák” ellen fabrikáltak jogilag igen gyenge lábakon álló koncepciós pert. Mert a hozzátartozók által eddig nyilvánosságra hozott részeletekből erősen úgy fest, hogy azzal van dolgunk. Tán ezzel próbáltak kedveskedni nekünk, erdélyi, székelyföldi magyaroknak a centenárium alkalmából? Elképzelhető. Különösen azok részéről, akik szemében szálka a magyarság. Elsősorban azért, mert száz esztendővel az általuk sem remélt mértékű országgyarapodás után sem voltunk hajlandók – sem kényszer hatására, sem önként – beolvadni, s ha lélekszámban jelentősen megcsappanva is, de vagyunk. Itt vagyunk.