Pesti Srácok

Kioktatták Szijjártó Pétert

null

Az eset előzménye: a magyar külügyminiszter múlt pénteki bukaresti látogatása, mely alkalommal tárgyalt – ez ugye elkerülhetetlen volt, legalábbis a diplomácia szokásai szerint – román kollégájával, Teodor Meleșcanuval, no meg Liviu Dragnea pártelnökkel, képviselőházi elnökkel is. Eme tárgyalások után Szijjártó Péter azt találta nyilatkozni, hogy a magyarok tiszteletben tartják a románok érzéseit december elsejével – a gyengébbek kedvéért: az Erdély Romániához csatolását kimondó Gyulafehérvári Nagygyűlés századik évfordulójáról van szó –, de a kölcsönösség jegyében a románok is tartsák tiszteletben a magyarok vonatkozó érzéseit. Ennek jegyében hiányoznak majd a magyar diplomaták a centenáriumi ünnepi rendezvényekről –jelentte be Szijjártó. Egyébként mondott mást, az előzőeknél sokkalta fontosabbat a legfőbb magyar diplomata: például azt, hogy Magyarország számára továbbra is fontos a magyar-román stratégiai partnerség. Különös tekintettel arra, hogy mindkét országot komoly uniós támadások érik az utóbbi időben, amelyek kivédése érdekében a Fidesz EP-képviselői készek Románia mellett letenni voksukat. A magyar diplomácia vezetőjének üzenete igencsak felértékelődik az adott körülmények között, amikor az Európai Parlament plenáris ülésén szavazni fognak a romániai jogállamiságra vonatkozó határozattal kapcsolatban. Megjegyzendő: Elmar Brok, az Európai Néppárt német képviselője az uniós szerződésben foglalt legsúlyosabb szankciót kéri Románia ellen, ami nem más, mint a hetes cikkely szerinti eljárás. Ekkora szemtelenség, a románok nemzeti érzéseinek ilyen arányú semmibevétele, mi ez, ha nem égbe szóló botrány! – ugrottak magasba azonnal a nagyromán eszme elrettenthetetlen harcosai. Közülük is kiemelkedett az a kaméleon természetű Dan Diaconescu, aki korábban a külügyi, illetve az igazságügyi tárca vezetőjeként is szolgált, majd a jelenlegi legfőbb kormánypárt, a PSD kegyeiből kiesve Traian Basescu egykori államelnök szolgálatába szegődött. Igen, ő volt az, akivel a kancsal tengerész szinte feltörölte a padlót: még az államelnökjelöltségtől is megfosztotta, természetesen a kegyeltje, az azóta korrupció miatt jogerősen elítélt, s a börtönbüntetés elől Costa Ricába menekült Elena Udrea, egykori miniszter javára. Diaconescu azóta a jelenlegi brüsszelita román ellenzék egyik szószólójaként, a magyarellens hangulatkeltésben jeleskedő tévécsatorna megmondóembereként, az úgynevezett európai értékek elszánt védelmezőjeként, a V4-ek, s különösen Magyarország kérlelhetetlen ellenségeként jeleskedik, ossza az észt, ahol teheti. A hajékonyságáról – nevezhetnénk akár politikai gerinctelenségnek is – ismert Diaconescu nem különösebben kedveli az erdélyi magyar érdekekért elődeihez képest határozottabban fellépő Szijjártót. Hiába: a bizánci fogantatású, levantei jellegű, szemforgató diplomáciai stílus követői előtt nincs becsülete a gerinces kiállásnak. Amiként az úgynevezett európai értékekkel való szembehelyezkedésnek sincs. Legalábbis Bukarestben.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.