Tét nélkül

Véglegessé vált, hogy egyedül indul az elnöki székért Kelemen Hunor az RMDSZ február 22-23-án tartandó tisztújító kongresszusán. Arra, hogy nem került kihívója két magyarázat lehetséges: 1. elnökletével olyan vitathatatlan eredményeket ért el a „szövetség”, hogy a „győztes csapaton ne változtass” elve alapján fel sem merülhetett senkiben a változtatás gondolata; vagy 2. olyan mélyen beásta magát a hatalom sáncaiba, annyira ellenőrzése alá vonta a szervezetet, hogy senki sem látta értelmét annak, hogy vállalja a futottak még kategóriába való besorolást. Mivel megítélésem szerint sikeres „szövetségi” politizálásról, netán eredményekről szó sincs – legfennebb a párt által közvetve vagy közvetlen módon ellenőrzött, befolyásolt médiában –, ezért szinte biztos, hogy a második variáns lehet a magyarázat. Mindenesetre sok mindent elárul a pártdemokrácia állapotáról, ha már a látszatra sem adnak... A jelek szerint arra sem, hogy lassan elfogy a tagság a vezetők alól: egyes helyeken ma már lasszóval keresik a jelölteket az önkormányzati képviselői helyekre is. Kelemen Hunor 2012-es megválasztásában kulcsszerepe volt Markó Bélának, aki maga jelölte utódjául. Az elnökváltásra azért volt szükség, mert bizonyos Fidesz-körökben nem nézték jó szemmel Markót, a két szervezet viszonya rendezésének legfőbb akadályaként tekintettek rá. Orbánék kéznyújtásának az elnökváltás volt az ára, amit az RMDSZ kénytelen volt elfogadni. Cserében a Fidesz karanténba helyezte a bábáskodása mellett született erdélyi magyar ellenzéket, s nyíltan az RMDSZ támogatására bíztatta a választópolgárokat a legutóbbi parlamenti választásokon. Akkoriban sokak szerint kizárólag a stróman szerepét szánták Kelemennek, a háttérből pedig – legalábbis az elképzelés szerint – továbbra is a Markó-Borbély-Frunda-Verestóy négyesfogat határozta volna meg a politikai irányvonalat, diktálta volna a döntéseket. Csakhogy, a kezdeti periódust leszámítva, nem a számítások szerint alakultak a dolgok: ahogyan az nem egyszer már előfordult, az eszközember annyira beleszeretett, beletanult a szerepébe, hogy egyre kevésbé volt hajlandó engedelmeskedni a háttérből érkező útmutatásoknak – önállósodott. Bizonyos szemszögből tekintve akár azt is mondhatnám: felnőtt a feladathoz. Legalábbis, ha elfogadom az állítást, hogy a politikus legfőbb célja a hatalom megszerzése, illetve megtartása. Fentebb azt állítottam, hogy különösebb eredményekkel – érdekvédelmileg és közképviseletileg persze – nem büszkelkedhet az RMDSZ, olyanokkal semmi esetre sem, amelyek indokolnák, hogy Kelemen verseny nélkül újrázhasson. Vitathatatlan, hogy az alakulat érdekérvényesítő képessége ilyen alacsony talán soha nem volt. Most egy szót se az autonómiáról, vagy az önálló állami magyar tannyelvű tudományegyetemről. Mára nemhogy a magyar nyelvű orvosképzés megőrzése érdekében lenne képes valamit is tenni az RMDSZ, de még a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraindításához is a Fidesz-KDNP, személyesen Orbán Viktor közbenjárására volt szükség. Rá is bízták szinte teljesen a kényesebb feladatokat a magyar kormányra, kormánypártokra, ők pedig előszeretettel, anyagi gyarapodásuk mértékét tekintve pedig kimondható: eredménnyel folytatják együttműködésüket a román pártokkal. Mikor melyik van hatalmon. Függetlenül attól, hogy épp ki tölti be az elnöki tisztséget.