Pesti Srácok

Hargita és Kovászna megye már nem román terület?

null

Ismét Tőkést támadják a román sovénnacionalisták. Az egykori református püspök, jelenleg EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az 1989-es temesvári eseményekben játszott szerepe miatt vált a román sovénnacionalisták állandó céltáblájává. Jegyezzük meg: támadják őt jobbról és balról egyaránt, főleg olyankor, amikor az erdélyi magyarság védelmében emel szót. Az erdélyi magyar autonomista tábor vezéralakja az elvakult román nacionalisták szemében Románia ellenségének számít. Legutóbb Cătălin Ivan szocdem listán megválasztott, de azóta a pártból kizárt független EP-képviselő vette célkeresztjébe Tőkést, amiért az Európai Parlamentben szót emelt a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügyében. Tőkés szerint

“szükségállapot alakult ki a romániai, magyar többségű Székelyföld központjában, Marosvásárhelyen”

, ahol a magyar tanárok és diákok az ellen tiltakoznak, hogy

“miután a hajdani magyar orvosi egyetemüket egy népes román egyetembe olvasztották, a soviniszta román egyetemi vezetőség lépésről lépésre tovább korlátozza az anyanyelven való tanuláshoz fűződő jogaikat”.

“Az Európai Parlament joggal ítélte el a romániai jogállamiság siralmas helyzetét. Joggal várjuk el az Unió soros elnökétől, Romániától, hogy vessen véget magyarellenes politikájának, és biztosítsa az erdélyi magyarság alapvető emberi és közösségi jogait. Ennek részeképpen követeljük a magyar tanügyi autonómiát, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem eredeti formájában való helyreállítását! Az EU ne mérjen kettős mércével. Miközben oktalanul pártját fogja a Soros-féle CEU-nak, a romániai magyar egyetemet ne hagyja sorsára!”

PestiSracok facebook image

- mondta Tőkés László. A román politikusnak vélhetően elgurult a gyógyszere Tőkés felszólalása hallatán, mert azt nyilatkozta a legfőbb román hírügynökségnek, az AGERPRES-nek, hogy az EP vezetőségéhez fordul és tájékoztatja a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) valós helyzetéről, ugyanakkor kérni fogja, hogy részesítsék fegyelmi megrovásban Tőkés Lászlót a parlament plénumában tett nyilatkozatáért.

”A fake news ellen határozottan fellépő Európai Parlament nem tűrhet el látható rosszindulattal tett, hazug és manipulatív nyilatkozatokat. Tőkés László ismét bebizonyította, hogy nem több egyszerű eszköznél, amit Orbán Viktor Románia, és főleg a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok ellen használ”

– nyilatkozta a nemzetféltő EP-képviselő. Cătălin Ivanról tudni kell, hogy a nyár folyamán nyitotta meg irodáját Sepsiszentgyörgyön, ahol állítása szerint a térségben - azaz a Székelyföldön szerző megj. - kisebbségben élő románoknak a védelmét látja el, akiknek rendszeresen megsértik a jogait.

“Ebben a pillanatban Hargita és Kovászna megye már nem román terület, csak papíron az”

– állította emberünk, aki tanácsadójaként foglalkoztatja Dan Tănasă bloggert. Ez utóbbi azáltal vált ismertté, hogy civil szervezete által közel kétszáz pert indított székelyföldi és partiumi önkormányzatok, intézmények ellen a székely zászló és más magyar szimbólumok használata, valamint a magyar nyelvű feliratok miatt.  

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.