Pesti Srácok

Székely (nemzeti) tanácstalanság

null

A hírek szerint áll a bál Székely Nemzeti Tanácsban, miután a szervezet nyolc széki vezetője közül öten aláírták azt a dokumentumot, amelyben egyebek mellett diktatórikus vezetéssel, illetve az autonómiaküzdelem „eredményességének veszélyeztetésével” vádolták meg Izsák Balázs elnököt. Aki természetesen tagadta az őt ért vádakat. Egyelőre messze állunk attól, hogy a konfliktus megnyugtatóan rendeződjék. Emlékeztetőül: amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ nem hajlandó aktív szerepet vállalni az autonómiaküzdelemben, pusztán kampánycélból emlegeti négyévenként az önrendelkezést, a nem túl népes autonomista tábor határozott lépésre szánta el magát, létrehozva a civil szervezetként működtetett nemzeti tanácsokat: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, illetve a Székely Nemzeti Tánácsot, majd ezek után a két politikai pártot: a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot. Hogy miért kellett mindjárt négy külön szervezet az autonomista tábornak, azaz az RMDSZ ellenzékének, az józan ésszel felfoghatatlan. Nem állunk annyira jól alkalmas emberek tekintetében, hogy ezt a fényűzést megengedhetnénk magunknak. Ezért kevesebb talán több lett volna. Esetleg igazat kell adnunk azoknak, akik szerint túl sok volt az önjelölt dudás ahhoz, hogy megférjenek egy csárdában? Az RMDSZ politikai ellenzékének eme felaprózódása lehet az oka annak, hogy a „szövetség”, annak ellenére, hogy elvesztette szavazóinak jelentős részét, továbbra is háborítatlanul őrzi egyeduralkodói szerepét az erdélyi magyar politikában. Az SZNT-hez viszakanyarodva talán kijelenthető: az autonómiához sajnos tapodtat sem kerültünk közelebb azóta, amióta a két, kimondottan e célt szolgáló „nemzeti tanács” létrejött. Annak ellenére sem, hogy már két ízben is sikerült eljuttatniuk autonómiastatútum-tervezetüket a román parlament asztalára. És még valami: az autonómia kifejezetten politikai cél, amiért kizárólag politikai eszközökkel lehet eredményesen küzdeni. Valljuk be, a román törvényhozás rábólintása nélkül itt autonómia soha nem lesz. Márpedig a román politikai viszonyok, a társadalmi mentalitás ismeretében kijelenthető: önként, jószántukból soha bele nem egyeznének egy ilyen, számukra hazaárulással felérő engedménybe. Erre csak megfelelő nemzetközi nyomásra lennének hajlandók. Az adott körülmények között az, ami az SZNT-ben most történik, bizony pusztán pitiáner belső torzsalkodásnak tekinthető. A lényeget nem sokban befolyásolja. A lényeg pedig szerintem az, hogy talán újra kellene gombolni a mellényt. Az autonómiaküzdelem tekintetében mindenképpen.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.