Pesti Srácok

A másik Orbán

null

  „A PNL – mármint a román nemzeti liberális párt, merthogy náluk még a liberálisoknál is túlteng a nemzeti jelleg, sz. megj. – elítéli Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatait, amelyek sértik a románok érzelmeit egy olyan évben, amikor a nagy egyesülés centenáriumát ünnepelik” – közölte Orban Ludovic, a liberálisok pártelnöke még tavaly nyáron, pontosabban a Tusványos utáni napokban. Mi válthatta ki a liberális román politikus nemteszését? Talán az, hogy Viktorunk előadásában egyebek mellett partnerséget ajánlott Magyarország szomszédjainak abban, hogy a magyarokkal közösen építsék újjá a Kárpát-medencét, beleértve a gyorsvasútak és autópályák, illetve az energiahálózatok összekötését, valamint a haderőfejlesztések összehangolását. Mindehhez kölcsönös tiszteletre van szükség – tette hozzá. „Doktorminiszterelnökúr” azt is jelezte: a magyarok megértik, hogy a románság számára ünnep a centenárium (az Erdély és Románia egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés), de annak megértését is kérte, hogy a magyarok számára „ezen nincs mit ünnepelni”. Nos, ez bőszítette fel Ludovicot, s ragadtatta ismételten magyarellenes kijelentésekre. Érdekes fazon ez a mi Lajosunk. Nevezhetjük akár így is, hisz a Brassóban vegyes házasságból született legényke apja magyar volt. Csakhát az egykori Lajcsi mára virtigli román politikussá vált. Sőt, magyargyűlölő román politikussá. Ezt bizonyítják legutóbbi kijelentései is. Az egyik ellenzéki hírportálnak adott interjújában azt nehezményezi, hogy az RMDSZ kongresszusán határozatban szögezték le: ezentúl a piros-fehér-zöld zásszlót az erdélyi magyarság hivatalos jelképeként is tekintik. Többek között ezért sem kormányozna együtt az RMDSZ-szel, amely alakulat képviselői egyébként is egy dolgot mondanak neki, de aztán egészen másként szavaznak a parlamentben. Mondja ezt a janicsár-lelkületű Ludovic, azaz egykori Orbán Lajcsi. Egyébként a PNL, a román nemzeti liberális párt az Európai Parlament jobboldali, konzervatív pártokat tömörítő, nevében kereszténydemokrata EPP tagja, a Fidesz és az RMDSZ politikai partnere. Elkerülhetetlenül Voltaire jut eszünkbe

:

„Ments meg, Uram, barátaimtól, ellenségeimmel magam is elbánok

.”

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.