Pesti Srácok

Kampány

null

Kisebbfajta diplomáciai perpatvart kavart az RMDSZ elnökének elmúlt hét végi esete. Történt, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megalapításának harmincadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségre Ungvárra igyekvő Kelemen Hunort feltartóztatták a határon, ahol közölték vele, hogy másfél évre kitiltották Ukrajnából. Kelemen azon nyomban beszámolt a sajtónak a történtekről, a hír pillanatok alatt szétterjedt kis magyar világunkban. Az esetre reagált mind a magyar, mind a román diplomácia: az előbbi berendelte Ukrajna budapesti nagykövetét a Külügyminisztériumba, az utóbbi pedig úgy reagált, hogy gyakorlatilag nem reagált. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyarok és románok elleni provokációnak nevezte az esetet, ezzel szemben román kollégája, Teodor Meleșcanu jó balkáni szokás szerint diplomatikusan hallgat. Az – előre bekalkulált? – eredmény nem maradt el: az RMDSZ elnöke sokak szemében máris mártírként tűnhetett fel. Ami, ismerjük be, nem elhanyagolható előny, különösen nem a választások előtti kampányidőszakban. Mások rengeteget agyalnak azon, hogyan fordítsák maguk felé a gyanútlan választópolgárok szimpátiáját, Kelemen Hunornak pedig lám, csak úgy magától kínálkozott a lehetőség... Az RMDSZ elnöke a magyar közmédiának nyilatkozva kifejtette: kitiltása hátterében vélhetően a kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai állhatnak. Pedig – és ezt már maga Kelemen mondta – ő soha nem sértette meg az ukrán államot, még akkor sem, amikor két éve – több román képviselőhöz hasonlóan – maga is határozottan szót emelt az anyanyelvű oktatást korlátozó új ukrán oktatási törvény ellen. Ismerjük – az elmúlt harminc esztendő bőven szolgáltatott példát rá – az RMDSZ kényes, általában magyar nemzeti sorskérdéseket érintő témákban kifejtett állásfoglalásainak, véleményeinek „határozottságát”. Az pedig – mármint a határozottság – mindig addig terjed, ameddig nem sérti a románok, ebben az esetben az ukránok ilyen irányú, mindenesetre túlméretezett érzékenységét. Pont. Ami számomra nem világos: miért és mikor tiltották ki Kelement Ukrajnából? Az RMDSZ elnöke által elmondottakból annyit tudunk meg, hogy a kitiltása, az útlevelébe beütött pecsét szerint 2020 októberéig szól.Ukrajna bukaresti nagykövete viszont még vasárnap azt állította: Kelemen Hunort már 2017-ben kitiltották Ukrajnából, és beutazását az országba nem először akadályozták meg szombaton. Ezzel szemben Kelemen azt állítja, a legutóbbi húsz évben egyetlen egyszer sem próbált belépni Ukrajnába. Nos, a két állítás bizony homlokegyenest ellentmond egymásnak. Magyarán: valaki nem mond igazat. Pontosabban: hazudik. Hogy ki, az előbb-utóbb kiderül. De az már senkit sem fog érdekelni. Legalábbis a most folyó kampányra már nem lesz hatással...  

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.