Pesti Srácok

Kicenzúrázták Markót az RMDSZ-tévéből

null

Néhány napja azon kesereg a szinte teljes erdélyi magyar média, hogy az Erdély TV – minden előzetes értesítés nélkül – megszüntette Gáspárik Attila nyolc éve futó beszélgetőműsorát. Az eset pikantériája, hogy az Erdélyi Kávéház éppen azon epizódja nem került műsorba, amelyben Markó Béla egykori RMDSZ-elnök fejti ki véleményét egyebek mellett a párt legutóbbi tisztújító kongresszusáról. A Markóval készült anyag kimaradásának oka: a hangfelvétel minősége, amiért a tévé illetékesei szerint a műszakot terheli a felelősség. Mindenesetre a hangtechnika mai lehetőségei mellett nehezen képzelhető el, hogy képtelenek voltak – akár utólag is – használható hangminőséget elállítani. A jelek szerint az intézmény vezetősége a lehető legrosszabbul járt el, amikor a szerinte könnyebb utat választotta: a műszakra hárítva a felelősséget az anyag adásba kerülésének elmaradásáért, ahelyett, hogy nyíltan vállalta volna a döntés bejelentésének kockázatát. Milyen kockázatról beszélek? Ne feledjük: nem akárki volt a beszélgetőtárs, hanem az RMDSZ egykori elnöke, máig egyik legbefolyásosabb politikusa. Gáspárik a tőle elvárt módon reagált: cenzúrát kiáltott azonnal. A közösségi oldalán beszámolt arról is, hogy csütörtökre tervezett, Zsótér Sándorral, a budapesti Nemzeti Színház rendezőjével készített legutóbbi beszélgetése sem került már adásba. Pénteken közölték vele, hogy az Erdélyi Kávéház már nem szerepel a műsorrácsban. Hogy miért, arra magyarázatot állítása szerint nem kapott. Az eset sajtóvisszhangja miatt megszólalni kényszerült a párttévét működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke is, aki közleményben kért elnézést az érintettektől az Erdély TV vezetősége nevében, amiért a Gáspárik Attila által vezetett Erdélyi Kávéház című műsor említett két interjúja nem került adásba. Egyébként a színházigazgató műsora mellett megszűnt A politika belülről című is, amelynek állandó vendége Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke volt. Ennek elmaradásáért – legalábbis eddig – senki nem kért elnézést. Érdekes összefüggéseket vethet fel a jelentős magyarországi közpénzből (is) finanszírozott RMDSZ-tévéből a jelek szerint most kiutált műsorvezető személye. Köztudott: Gáspárik pályája eddigi alakulását nagyban befolyásolták politikai kapcsolatai, gondoljunk csak korábbi médiatanácsbeli pozíciójára, vagy a korábbi színművészeti egyetemi vezető pozíciójára, vagy mostani, a marosvásárhelyi színháznál betöltött vezérigazgatói tisztségére. Mindezek csak az RMDSZ támogatásával válhattak számára elérhetővé. A nyilvánosság előtt kifejtett eddigi véleményeiből, állásfoglalásaiból egyértelműen kitűnik: a nemzetellenes balliberális érdekkörök hű kiszolgálója. Ezért sem fogok – az igazság kedvéért: semmiért sem tenném! – „Je suis Gáspárik” feliratú polóval tüntetni az őt ért igazságtalanság ellen. A mai politikai és sajtóviszonyok felületes ismeretében is kijelenthető: nem valószínű, hogy csak úgy, ártatlan „műszaki hibára” hivatkozva le lehetett venni a párttévé műsoráról a Markó-interjút. Abban gyaníthatóan más okok játszhattak közre.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.