Nem adják fel a magyargyűlölők

Nem bírják elfogadni a magyargyűlölő román szélsőséges nacionalisták, hogy meghátrálni kényszerültek, nem tudnak belenyugodni a ténybe, hogy bár minden követ megmozgattak, mégsem sikerült megakadályozniuk a marosvásárhelyi, II. Rákóczi Ferenc nevét viselő római katolikus iskola újraalapítását. Ezért a Traian Băsescu egykori államelnök pártja, a magyar nyelv- és szimbólumhasználat miatt székelyföldi önkormányzati vezetők sorát feljelentő Dan Tanasă-féle szervezet, valamint a római katolikus egyházi tulajdonban lévő épületegyüttesben működő román iskola, az Unirea Főgimnázium és annak szülői bizottsága közösen beperelték a román Oktatásügyi Minisztériumot és a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot az iskola általuk törvénytelennek nevezett tavalyi újraalapítása miatt. A jogi eljárás beindításáról Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) ügyvezető elnöke számolt be. A közéleti karrierjét a magyarellenes hangulatkeltés legfőbb eszközeként működtetett helyi román napilapnál kezdő marosvásárhelyi politikus ismert alakja a szélsőségesek tarka táborának: ő volt az, aki Maros megyei prefektusként kifejtett tevékenységének csúcsaként emlegette, hogy sikerült megakadályoznia a Maros-völgyi államosított Bánffy-erdők visszaszolgáltatását. Sőt, a római katolikus iskola újraindítása kapcsán kirobbant konfliktusban is aktív szerepet vállalt: végső megoldásként a római katolikus egyházi tulajdonba visszakerült épület visszaoszolgáltatását kimondó határozat megsemmisítését követelte. Magyarán: a visszaállamosítást. A vásárhelyi katolikus iskolát a PSD és ALDE alkotta kormánykoalíció, valamint az RMDSZ „aljas cinkosságával” hozták létre „Budapest megrendelésére, Orbán Viktor miniszterelnök nyomására” – érvelt a perindítás mellett a képviselő blogbejegyzésében. Paşcan indulata némileg érthető: a magyar kormány 2017 szeptemberében, a konfliktus elmérgesedése idején bejelentette: az iskolaügy rendezéséig, vétójogával élve akadályozni fogja Románia OECD-csatlakozását. A korábban soha nem tapasztalt határozott kiállásnak megvolt az eredménye: 2018 őszén beindult a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium. A szolgálatos feljelentők – akik mögött jól sejthető, hogy kik állhatnak, amiként az is, hogy kik láthatják el őket a szükséges információkkal meg egyebekkel – annak a jól körülhatárolható, a különböző felmérések szerint a román lakosság 15-20 százalékát kitevők táborára utaznak, akik mindig, minden körülmények között vevők az idegengyűlöletre. No meg a jól kifundált manipulálásra, aminek aztán, a szükséges információk hiányában, jóval többen hajlamosak bedőlni...
