Pesti Srácok

Kapkodás a rajtvonal előtt

null

Szakított az RMDSZ a román kormánypártokkal – adta hírül a média. „A kormány magatartását elfogadhatatlannak tartjuk, és továbbra is azt várjuk, hogy állítsa helyre az eredeti állapotokat az úzvölgyi katonatemetőben és indítson eljárást hivatalból a dormánfalvi polgármester és mindazok ellen, akik feszültségeket keltettek” – idézik Kelemen Hunort az RMDSZ csütörtöki hírlevelében. Az RMDSZ a helyzet rendezéséig okafogyottnak tekinti a kormánykoalícióval megkötött együttműködési megállapodást.

Bárkiben, aki valamelyest figyelemmel kíséri a romániai politika történéseit, azonnal felmerül a kérdés: miért éppen most?, miért éppen az úzvölgyi temető okán? Valahol azt hallottam, a temető-ügy úgy illik az RMDSZ-hez, mint kesztyű a kézhez… Magam is úgy tartom, hogy minden apró jogsértés esetén fel kell emelnünk a hangunkat, minden igazságtalanságot szóvá kell tennünk. De azért meg kell jegyeznem: a marosvásárhelyi orvosi egyetem körül dagadó botrány, a magyar nyelvű képzés felszámolására irányuló lépések, vagy korábban a szintén vásárhelyi római katolikus iskola újraalapításának elgáncsolása, továbbá a vásárhelyi magyarokat ért folyamatos sérelmek miatt még senkinek nem jutott eszébe – mármint az RMDSZ-ben –, hogy esetleg fel lehetne, kellene mondani a PSD-vel kötött paktumot. Hogy az autonómia törvénytervezetének csuklóból történt elvetését ne is említsem.

Élek a gyanúperrel, ha vasárnap nem tartanának EP-választásokat, a mostani paktumfelrúgásra sem került volna sor. Sőt, tovább megyek: közvetlen kapcsolatot látok az egyezség felrúgása és az Europa FM kereskedelmi rádió által megrendelt, május 2. és 20. között készült országos közvélemény-kutatás adatai között, amely szerint a megkérdezettek alig 3,8 százaléka voksolna az RMDSZ-re. Ami, ha így igaz, azt jelenti, hogy az RMDSZ kimarad az EP-ből.

PestiSracok facebook image

Ilyenkor jut az ember eszébe, hogy talán kár volt nagy lovon ülve visszautasítani a hárompárti összefogás ötletét, semmibe venni a kicsiny, de mégiscsak létező polgári erők akaratát, lemondani a szavazataikról. Három évtizeden keresztül nap mint nap bizonyítani, hogy a politika ott kezdődik, ahol a tisztesség véget ér.

A középszer arroganciája – amiben főleg a vidéki kiskirályok jeleskednek – előbb-utóbb erodálja a teljes építményt. S akkor már maga Orbán Viktor sem segíthet.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.