Lehetetlenségeink

Nyolcvankét éve jelent meg a budapesti Láthatár c. folyóiratban Makkai Sándor

Nem lehet

című, akkoriban sok vitát kiváltó írása, amelyben az első világháború utáni erdélyi kisebbségi életről fejti ki véleményét. Makkai kendőzetlenül kimondja, amit sokan éreztek, tudtak, de vagy nem merték, vagy nem akarták kimondani, beismerni: hogy a kisebbségi sors elsősorban nem politikai, hanem erkölcsi lehetetlenség. A vele vitába szállók simán elintézték az ügyet, amikor kategorikusan kijelentették: lehet, mert kell! Mármint nem lehetetlenség a kisebbségi léttforma. “A mi kisebbségi sorsba jutott véreink, idegen nacionalizmusok testében, legnemesebb életcéljuk szerint tétlenségre kárhoztatva, mellőzve, teljesen ártatlanul és méltatlanul lenézve, emberi méltóságukban szenvednek olyan kibeszélhetetlen sérelmet, amely a világtörténelem e legsötétebb korszakának valamikor rettenetes, itéletévé fog válni” – jelenti ki az egykori erdélyi református püspök, aki feladva egyházi státusát, sokakhoz hasonlóan maga is repatriált, többségivé lett. Sokan elítélték emiatt. Az a helyzet, hogy Európa, különöseen annak nyugati fele ma szellemi, lelki és erkölcsi tekintetben sokkal rosszabb állapotban van, mint bármikor a második világháború után. Talán a V4-eket, illetve a volt kommunista tábor egy-egy országát leszámítva, ahol még nem pusztított le mindent az őrült politikai korrektség. “Mivel a kisebbségeknek nincsen politikai impériumuk, ennélfogva csak etikai, tágabb értelemben kultúrális impériumot gyakorolhatnak önmagukon. A kisebbség létjogát tehát sajátos kultúrája igazolja. De azt megint reálisan kell látnunk, hogy egyetlen kultúra sem fejlődhetik és gyarapodhatik, ha elvágják azoktól a feltételektől, amelyek éltetik. Amelyik kultúra pedig megszűnik fejlődni, az már csak visszafejlődhetik” fogalmazta meg máig érvényes módon Makkai. Ami pedig az afrikai migrációt illeti, azt kell mondanom, hogy amíg Brüsszel nem foglaltatja törvénybe az európai őshonos etnikai kisebbségek kollektív jogait, addig Makkai Sándornak igazát elvitatni lehetetlen. Nem tehetek mást, idézem Makkait: “Végre az erkölcsi kultúra, akármennyire felette áll is az idői és térbeli korlátoknak, mindenesetre azoknak erős hatása és főleg lehúzó ereje folytán ki van szolgáltatva a folytonos leszállás veszedelmének. Sohase felejtsük el, hogy van a kisebbségi magyarságnak a külső nyomásnál egy sokkal veszedelmesebb ellensége is: a saját élősdi férgei, amelyek vakmerően és szemérmetlenül használják ki azt a helyzetét, hogy a külső impérium nem akadályozza meg, nem töri le, sőt sokszor a maga céljai érdekében elnézi, csöndes aszszisztenciával támogatja azt a nemzetgyilkos mérgezést, mellyel ezek a paraziták szétrágalmazzák a kisebbségi társadalmat, a gyanúsítások, bizalmatlanságok, kalózkodások állandó termelésével.” “Mindezek és az el nem mondottak pedig egyáltalában nem magát a kisebbséget vádolják, hanem ma még meg nem értett vádat emelnek annak a világnak a lelkiismerete ellen, amely elég könnyelmű vagy elég gonosz volt ahhoz, hogy egy nagy történelmi hívatást betöltött és Európa egyensúlyát biztosító nemzetet úgy dobáljon szét, hogy annak tagjai lassan, de biztosan elvérezzenek és szétmálljanak.” Ez könyörtelenül egyenes beszéd, telibe talált.