Pesti Srácok

Románia: válságból válságba

null

Nem mondok újat azzal, hogy Románia a permanens válságok országa. A román(iai) ember mindennapjaihoz hozzátartozik a válság, mint pásztorkutyához a bolha. Itt valami mindig válságban van: a gazdaságit követi a politikai, vagy fordítva. Vagy mindkettő egyszerre jelentkezik. Hogy az élet más területeiről – egészségügy, oktatás, igazságszolgáltatás – ne is szóljak. Különösen a bűnüldözésről ne, ami most a caracal-i eset kapcsán bizonyítja éppen, hogy szart sem ér. (A tájékozatlan, naiv, s nem az előre megfontolt szándékkal, célzatosan hazudozó bezzeg Romániázóknak üzenem: tessék csak bátran ideköltözni félévre, saját bőrön megtapasztalni az irigylésre méltó állapotokat, s majd utána véleményt nyilvánítani...)

A legfrissebb, a héten kipattant válság, az eddig regnáló szociálliberális koalíció felbomlása következményeként, akár a Dăncilă-kormány bukásával is járhat. Ami a korábbi mindenható PSD-elnök, Liviu Dragnea bebörtönzése után bizony előrelátható volt. Amint eltűnt a porondról a „csúnya” mumus, az ellenzék szerint minden bajok okozója, az őszi államfőválasztáson újrázni akaró Iohannis legfőbb ellenfele, sőt ellensége, mind az ellenzék, mind az elnök mintha elbizonytalanodott volna. Ami némileg érthető is, hiszen egész addigi diskurzusuk kizárólag a Dragnea-ellenességre épült. A mostani válságot előidéző, korábban maga is az államfői jelöltségre készülő Tăriceanu döntését sokan sokféleképpen magyarázzák. Az államfői jelöltségre vonatkozó esélyei pártja, az ALDE gyenge EP-választási eredményei után a minimálisra csökkentek, ezért a politikai túlélés érdekében léptek ki a kormánykoalícióból. Azt hogy feladta szenátusi elnöki pozícióját is, sokan a szolgálatok felől érkezett nyomásgyakorlással – magyarán: zsarolással – magyarázzák. Romániában minden politikai erő, minden politikus mögött feltételezhetően egy-egy titkosszolgálat, esetleg annak egy-egy érdekcsoportja állhat.

Hogy mi következhet ezután? Nos, azt nehéz megmondani. Mindenesetre annyi világosan látszik, hogy néhány hónappal az államelnöki, illetve bő egy esztendővel a parlamenti választások előtt mintha senki sem akarna kormányozni. Még a PSD sem. Merthogy a kormányzás erodálja a népszerűséget, a választói támogatottságot. Arra pedig, tekintettel a rövid időn belül sorra kerülő választásokra, igencsak szükség lesz. Ezért aztán mindenki menekül a kormányzás felelősségétől, úgy hiányzik nekik, mint ablakosnak a hanyattesés.

PestiSracok facebook image

Következésképpen megtörténhet, hogy nem lesz mivel helyettesíteni a Dăncilă-kabinetet, ezért aztán kisebbségi kormányzás jöhet. A következő válságig.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.