Románia: válságból válságba
Nem mondok újat azzal, hogy Románia a permanens válságok országa. A román(iai) ember mindennapjaihoz hozzátartozik a válság, mint pásztorkutyához a bolha. Itt valami mindig válságban van: a gazdaságit követi a politikai, vagy fordítva. Vagy mindkettő egyszerre jelentkezik. Hogy az élet más területeiről – egészségügy, oktatás, igazságszolgáltatás – ne is szóljak. Különösen a bűnüldözésről ne, ami most a caracal-i eset kapcsán bizonyítja éppen, hogy szart sem ér. (A tájékozatlan, naiv, s nem az előre megfontolt szándékkal, célzatosan hazudozó bezzeg Romániázóknak üzenem: tessék csak bátran ideköltözni félévre, saját bőrön megtapasztalni az irigylésre méltó állapotokat, s majd utána véleményt nyilvánítani...)
A legfrissebb, a héten kipattant válság, az eddig regnáló szociálliberális koalíció felbomlása következményeként, akár a Dăncilă-kormány bukásával is járhat. Ami a korábbi mindenható PSD-elnök, Liviu Dragnea bebörtönzése után bizony előrelátható volt. Amint eltűnt a porondról a „csúnya” mumus, az ellenzék szerint minden bajok okozója, az őszi államfőválasztáson újrázni akaró Iohannis legfőbb ellenfele, sőt ellensége, mind az ellenzék, mind az elnök mintha elbizonytalanodott volna. Ami némileg érthető is, hiszen egész addigi diskurzusuk kizárólag a Dragnea-ellenességre épült. A mostani válságot előidéző, korábban maga is az államfői jelöltségre készülő Tăriceanu döntését sokan sokféleképpen magyarázzák. Az államfői jelöltségre vonatkozó esélyei pártja, az ALDE gyenge EP-választási eredményei után a minimálisra csökkentek, ezért a politikai túlélés érdekében léptek ki a kormánykoalícióból. Azt hogy feladta szenátusi elnöki pozícióját is, sokan a szolgálatok felől érkezett nyomásgyakorlással – magyarán: zsarolással – magyarázzák. Romániában minden politikai erő, minden politikus mögött feltételezhetően egy-egy titkosszolgálat, esetleg annak egy-egy érdekcsoportja állhat.
Hogy mi következhet ezután? Nos, azt nehéz megmondani. Mindenesetre annyi világosan látszik, hogy néhány hónappal az államelnöki, illetve bő egy esztendővel a parlamenti választások előtt mintha senki sem akarna kormányozni. Még a PSD sem. Merthogy a kormányzás erodálja a népszerűséget, a választói támogatottságot. Arra pedig, tekintettel a rövid időn belül sorra kerülő választásokra, igencsak szükség lesz. Ezért aztán mindenki menekül a kormányzás felelősségétől, úgy hiányzik nekik, mint ablakosnak a hanyattesés.
Következésképpen megtörténhet, hogy nem lesz mivel helyettesíteni a Dăncilă-kabinetet, ezért aztán kisebbségi kormányzás jöhet. A következő válságig.
