Pesti Srácok

Kudarcból sosem elég?

null

Kampánycsönd van, legalábbis hivatalosan. Nem hivatalosan pedig mindenki úgy tesz, ahogyan éppen jónak látja: azaz megszegi. Már miért ne szegnék meg éppen ők, a politikusok, ha a népek általában csak úgy és csak akkor érzik jól magukat, ha lehetőleg semmibe veszik, megkerülik, kijátszák a jogszabályokat. Egyelőre nem világos, hogy ki kit másol, de pestiesen szólva: ez van. Nem neveznék Romániának az országot, ha nem így lenne. Hogy milyen volt az idei kampány? Röviden: unalmas. Egy kicsit bővebben: dögunalmas. És színtelen, szagtalan. Valamint ötlettelen, szürke. Magyarán: semmitmondó. Akárcsak az államfői tisztségre bejelentkezők egytől egyig. Beleértve az RMDSZ államfőjelöltjét, a legzöldebb – nem vicc, ezt tartották kiemelni érdemesnek az egyik kampányszövegben – Kelemen „Respekt” Hunort is. Burkolt és teljesen nyílt magyarellenes uszítás volt idén is, de ehhez már hozzászoktunk. Nem örülünk neki, de tudomásul vesszük. Az államfőjelöltek egyike sem győzött meg semmiről, legkevésbé arról, hogy rájuk voksoljak. És ez alól az RMDSZ jelöltje sem kivétel. Hiába folytak ki a személyét népszerűsítő kampányanyagok az RMDSZ-közeli, illetve a Fidesz érdekkörébe tartozó erdélyi magyar médiából, de a mindkét országbeli közmédiából is, engem „RespektHunor” egyáltalán nem győzött meg. És feltehetőleg hozzám hasonlóan még sokakat nem. És ezért nem a médiát terheli a felelősség. Meggyőződésem, hogy a történet nem rólunk szól, a román államelnök-választáshoz nekünk semmi közünk. Magyar jelöltet indítani pedig teljességgel fölösleges. Győzelmi esélye a nullával egyenlő. A jelenlegi államfő megválasztása sem azt bizonyítja, hogy Romániában lehetséges egy etnikai kisebbséghez tartozó jelölt megválasztása, inkább azt, hogy ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen a győzelemhez, előbb a románnál is románabbá kell válnia. Ezzel magyarázható, hogy nevének írásmódját is megváltoztatta. Teljesen esélytelen küzdelembe vinni bárkit is felelőtlenség. A politika tudvalevőleg a hatalomról, az oda vezető győzelemről szól, arról, kinek, mely pártnak lesz alkalma életbe ültetni elképzeléseit. Már ha van nekije hasonlója… Az RMDSZ azzal, hogy négy-ötévenként egy-egy újabb vesztes csatába trombitálja „hadait”, nem tesz mást, mint szaporítja az erdélyi magyar nemzeti közösség által megélt kudarcok sorát…

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.