Lesz, ami lesz…

Igencsak lényeglátó megállapításokat tett az erdélyi magyarság helyzetét összefoglaló előadásában Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az RMDSZ helyi szervezetének szerdai tisztújító ülésén. A
Van-e magyar jövő Erdélyben?
kérdésre megfogalmazott válaszokból tisztán kitűnik, mik lehetnek a közössége sorsát szívén viselő politika szervezet, egyén feladatai a következő néhány évben, évtizedben. Íme a lényeg: Trianon után a román állam a magyar közösség eltüntetését tűzte ki célul – mutatott rá Antal. Ezt szolgálták – rendszerektől függetlenül – mindazok a politikai, gazdasági és etnikai homogenizációs törekvések, amelyeket ennek a célnak az elérése érdekében hoztak. Sorra váltak román többségűvé az erdélyi nagyvárosok: Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti. Székelyföld egykori fővárosa, Marosvásárhely „eleste” után ma már Sepsiszentgyörgy a román etnikai terjeszkedés fő célpontja. Bár, ha hinni lehet a statisztikáknak, Székelyföldön megváltoztak a demográfiai trendek: a román lakosság létszáma nagyobb arányban fogyatkozott, mint a magyar. Antal Árpád kimondta a sokak által tagadott tényt : amióta a román hatalom számára nyilvánvalóvá vált, hogy számításaik nem váltak be, az erdélyi, különösen a székelyföldi magyarság életképesebbnek bizonyult, mint ahogyan azt hitték, beindította a magyarság elleni hibrid hadjáratot. Ami gyakorlatilag a nem hagyományosan katonai eszközök kombinált módon történő bevetését, azaz a propaganda, a gazdasági eszközök, a lélektani hadviselés, a félrevezetés, a szabotázs, a bomlasztás összehangolt és körmönfont alkalmazását jelenti. Mindezek ellenére a székelyföldi elvándorlás mértéke jóval alacsonyabb, mint egyes román régióké, ahonnan a lakosság közel fele vándorbotot fogott. Igaz, a háromszéki 21,98 százalékos fogyás sem szívderítő. A megoldás kézenfekvő: a gyerekvállalás. „A legjobb válaszunk mindarra, amit a román állam velünk szemben végez az, ha sok gyereket vállalunk. Ha bátor a közösség és mer sok gyereket vállalni, akkor nyerni tudunk” – állítja a szentgyörgyi polgármester. Aki megfogalmazta a célt is: Sepsiszentgyörgy – mára a legnagyobb magyar többségű erdélyi város – legyen Székelyföld szíve! Ez tiszta beszéd. Sőt, tekintve a jelenlegi nemzetpolitikai kontextust, nem is elérhetetlen. „Most alapozzuk meg a következő száz évet, ehhez pedig Sepsiszentgyörgyön olyan közpolitikákat kell kialakítani, amivel el tudjuk érni, hogy az erdélyi magyar fiatalok ide jöjjenek tanulni, bulizni, dolgozni és családot alapítani” – vázolta fel Antal Árpád. Nem tehetem meg, hogy ne emlékeztessek: korábban, amikor 2000-ben Marosvásárhelyen először választottak román polgármestert, már hallottunk hasonlót. Akkor az RMDSZ elnöke, Markó Béla ígért Vásárhely-stratégiát szinte azonos célokat megfogalmazva… Aztán lett, ami lett.
