Pesti Srácok

Nem értékelték Orbán Viktor temesvári beszédét Romániában

null

A romániai forradalom harmincadik évfordulójára szervezett ünnepi rendezvények magyar szempontból legfontosabb mozzanataként szombaton Orbán Viktor tartott emlékezetes, a két nép együttműködésében új fejezetet nyitni próbáló indítványként értelmezhető beszédet, s vázolt fel a történelmi sérelmeken túllépő Közép-Európa víziót.

Az eseményt a román média – korábbi jó szokásához híven – nem lihegte túl. Magyarán: igyekezett elhallgatni. Igaz, a többség – s ezt most írjuk a javukra – igyekezett híven tájékoztatni az eseményről, az elhangzottak kommentálásától ezúttal eltekintett. Maguk a politikai élet szereplői is inkább tartózkodtak a kommentároktól: az aktuálpolitikai szempontok, megfontolások arra késztethették őket, hogy inkább hallgassanak.

Az egyik legnézettebb román tévécsatorna, a PRO TV azt emelte ki a kormányfői beszédből, hogy Orbán Viktor számít Románia közreműködésére egy új Közép-Európa felépítésében, s idézte a miniszterelnököt, aki azt mondta: „Ki akarunk törni abból a helyzetből, hogy Európa második vonalába tartozunk. Azt akarjuk, hogy a magyar emberek munkája legalább ugyanolyan értékes legyen, mint azoké, akiket nem rabolt ki, nem rabolt le a kommunizmus.” A tudósításban megemlítették, hogy a magyar miniszterelnök köszönetet mondott azon románoknak, akik támogatták az 1956-os magyar forradalmat.

PestiSracok facebook image

Szintén Orbán Közép-Európára vonatkozó elképzeléseit emelte ki a gazdasági lap, a Ziarul Financiar is. Beszámolójukban nagy hangsúlyt kapott ama gondolat, hogy az az új Közép-Európa, melynek felépítésében való részvételre invitálták Romániát is, a világ legversenyképesebb régiói közé emelkedhet, amelyek városait autósztrádák és gyorsvasutak kötik majd össze, s ahol akár nyugat-európai munkavállalók is megtalálhatják számításaikat.

Elüt a felsorolt objektív tudósításoktól a magyarellenes hangvételű írások, vélemények közreadásától korábban sem idegenkedő Evenimentul Zilei-ben Válasz Orbán Viktor szemtelenségére! A román forradalmat nem magyarok csinálták! címmel megjelent cikk. A titkosszolgálati bekötöttségéről ismert laptulajdonos és lapigazgató által jegyzett cikkben a szerző nem tesz mást, mint ismételten felsorolja a Tőkés Lászlónak a romániai forradalomban játszott szerepét tagadó, meghamisító, az egykori Securitate állományába tartozó szakemberek véleményét. Az említett „szakvéleményekre” alapozva a szerző aztán könnyen eljut odáig, hogy leírja: a revizionista szándék által vezérelt Magyarország aktív szerepet játszott a romániai államcsíny előkészítésében, s hogy Tőkés László 1989-es tevékenységét a háttérből a Securitate magyar megfelelője, az ÁVO/ÁVH (sic!) irányította. Ebből az utóbbi állításból is kitűnik, mennyire hiteles és objektív a szerző.

Ezzel szemben Nicolae Robu temesvári polgármester elismerte Tőkés László forradalomban játszott szerepét. Annak ellenére – tette hozzá –, hogy sok mindenben nem értenek egyet. „Büszkék vagyunk arra, hogy Temesvár a forradalom bölcsője, hogy Tőkés László parókiájától indult minden, ott kezdődött a forradalom” – mondta a polgármester.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.