Pesti Srácok

Velünk már mindent megtehetnek?

null

Megszokott jelenség – hozzá azért teljesen még nem szoktunk, de mindent megtesznek azért, hogy ez bekövetkezzék –, hogy a többségi nemzethez tartozók – különösen az olyan etnikailag vegyes vidékeken, mint Erdély – úgy kezelnek bennünket, kisebbségi magyarokat, mint ahogyan valaha a gyarmattartók a benszülötteket. Hogyan lehetséges ez? Legyünk őszinték: a magunk csendes belenyugvása, önfeladásba hajló passzivitása nélkül mindez nem történhetne meg ilyen könnyen. Lássuk a legújabb példát: kedden zöld utat kapott a parlamenti szakbizottságban az a törvénytervezet, amely jövőtől, az esemény századik évfordulójától kezdődően román nemzeti ünneppé nyilvánítaná június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának dátumát. A szoci kezdeményezésre benyújtott jogszabálytervezet szerint ezen a napon a történelmi esemény „jelentőségét” népszerűsítő rendezvényeket kellene tartani, és országszerte ki kellene tűzni a román nemzeti lobogót. Az állami és helyi hatóságokat pedig arra kötelezi, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a közszolgálati médiának is be kell számolnia. A kezdeményezők szerint a trianoni diktátumnak kell képeznie a kétoldalú román–magyar kapcsolatok alapját, előírásainak tiszteletben tartása pedig – a nemzetközi jog többi szabályának tiszteletben tartásával együtt – magától értetődő feltétele a két ország közti jó viszonynak. Magyarán: a magyaroknak előírja a román nemzeti ünnep tiszteletét, a Romániában élőknek pedig kötelezővé teszi az ünneplést. Hogy mi még úgy tudjuk – sőt: e tudás szerint éljük mindennapjainkat –, hogy magyar az, akinek fáj Trianon, nos, ez senkit nem érdekel. A törvénykezdeményezőket aztán végképp nem. Ők egyet tudnak: az ők nemzeti érzékenységére mindenkinek – különösen nekünk, magyaroknak kötelező ez! – tekintettel kell lenniük. A mások esetleges hasonló érzékenysége őket egyáltalán nem érdekli. Honnan a vakmerőség, amellyel a történelmi tények feletti nagyvonalú átsiklásra, a múltnak pillanatnyi politikai haszonszerzés céljából való meghamisítására vetemednek? Talán az utóbbi két-kétszázötven esztendő – úgy az Erdélyi Iskola mozgalom képviselőinek színrelépésétől kezdődően – történelemszemléletét tekintve közel kerülünk a magyarázathoz. Az események kreatív, értsd: a valóságtól teljesen elrugaszkodó módon való értelmezésének komoly hagyománya van a román történetírásban. Állításomat számtalan példával igazolhatnám. A legnagyobb baj, hogy a célzatosan meghamisított történelmet, mint megdönthetetlen evidenciát, érvként használják a napi politikában. Ami pedig az említett jogszabálytervezetet illeti, törvény lesz belőle, kétségünk ne legyen afelől…

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.