Pesti Srácok

Negatív!

null

A koronavírus terjedése okozta általános pánikban szinte észrevétlen maradt Potápi Árpádnak, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának egy, az erdélyi magyar politikai életet érintő kijelentése. Egy múlt heti budapesti sajtóbeszélgetésen ama kérdésre, hogy mi a véleménye az Erdélyi Magyar Szövetség néven pártfúziót tervező kezdeményezésről, az államtitkár sommásan annyit felelt: negatív. Mit mondjak, tiszta beszéd. Röviden: azt jelenti, hogy Potápi Árpád – s egyben a magyar Miniszterelnökség – nem helyesli, hogy az RMDSZ alternatívájaként fellépni óhajtó erdélyi magyar polgári, konzervatív erők a jövőben egyetlen politikai szervezetbe tömörülve próbálják szavazóik érdekeit érvényesíteni. Mint tudjuk, az erdélyi magyar nemzeti oldal belső megosztottsága, illetve külső tényezők hatására, korábban két pártba – Magyar Polgári Párt, Erdélyi Magyar Néppárt – oszolva próbálták – igaz, nem sok sikerrel – lebontani az RMDSZ által képviselt egypárturalmi rendszert. Érteni vélem, hogy a magyar kormányzatnak a mindenkori legreprezentatívabbnak számító kisebbségi politikai szervezettel kell partneri viszonyt ápolnia, főleg akkor, ha az parlamenti képviselettel is rendelkezik. S ez idő szerint – a romániai választások számszerű eredményei ezt bizonyítják – az RMDSZ a szavazók által leginkább támogatott itteni politikai alakulat. Harminc esztendős múltra visszatekintő szervezetként, a teljes romániai magyar közösségnek szánt román költségvetési források szétosztása felett egyedül rendelkezőként szinte természetes, hogy így alakult. A helyzet egyértelműbbé válásában igencsak közrejátszott a 2012-es esztendő – akkortól számítható a Fidesz-RMDSZ-viszony rendeződése –, amikortól már a magyar kormány felől érkező anyagi és egyéb támogatások felett is kénye-kedve szerint rendelkezhet a tulipános szervezet. Az azóta eltelt időben sorra került választások kampányidőszakaiban az RMDSZ rendre igénybe vette a Fidesz politikusainak, magának Orbán Viktornak a támogatását is. Ezt pedig rendre úgy hálálja meg, hogy a magyar miniszterelnököt simán lezsarnokozó szélsőséges liberális megmondóembereket futtat az erdélyi magyar médiában. Összefoglalva: pénz, paripa, fegyver az RMDSZ birtokában, ezek után nem csoda, hogy más számára nem nőhet fű a politikai prérin. Ezért érthetetlen számomra, ahogyan az államtitkár úr ukmukfuk nehezményezi az Erdélyi Magyar Szövetség létrehozását. Ezek után el kellene gondolkodniuk sokaknak – magának Potápi Árpádnak is –, hogy értéknek tekintendő-e a politikai pluralizmus vagy sem. Az nem érv, amikor a Fidesz-KDNP az RMDSZ mellett teszi le a garast, hogy – legalábbis az eddigi választások eredményei szerint – őket támogatják a választópolgárok is. Hát kit is támogathatnának, ha mind a román, mind a magyar állam azon van, hogy rajtuk kívül más ne is látszódhasson? Kérdés: vajon mit szólnának a Fidesz és a KDNP szimpatizánsai, ha – az egységben az erő hamis jelszavára hivatkozva – arra próbálnák rávenni őket, hogy összefogjanak Gyurcsány Ferenccel és pártjával?

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.