Pesti Srácok

Orbán pünkösdi királysága

null

Mielőtt magyarhoni liberális embertársaim extázisba esnének, sietek pontosítani: nem Viktorról vagyon szó, hanem a renegát Lajcsiról, hivatalos nevén Ludovicról. Igen, a román kormány, igaz, most éppen ügyvivő miniszterelnökéről, aki, még kinevezése után, sietett kijelenteni egy nemzetközi találkozón, hogy ő ugyan Orbán, de nem Viktor. Mintha valaki, bárki is összetéveszthetőnek tarthatta volna kettejüket. Hát nem, hiszen nem voltak soha azonos súlycsoportban. Lajcsink – ahogyan szekus apja szólíthatta egykoron – három hónapig bírta a csúcson, aztán megbukott, pontosabban: megbuktatták. Ugyanúgy járt, mint elődje. Nem saját elhatározásból, hanem pártfeladatból, amit főnöke, Klaus Iohannis, a szászból lett román, s nagyszebeni bíróból lett államfő rótt rá. S amit Lajcsink – jegyezzük meg: RMDSZ-es segédlettel, de – teljesített. Hogy aztán a kinevezését követő három hónap során még Romániában is példátlan ámokfutásba kezdjen, már ami a jogállam lebontását illeti. Hogy ezt saját elhatározásból, esetleg pártja elvárásainak engedve, vagy a „politikai játékossá” előlépett Iohannis nyomására tette, az, legalábbis a végeredmény szempontjából tekintve, teljesen mindegy. A bizalmatlansági indítvány általi megbuktatása előtti napon kiadott huszonöt sürgősségi kormányrendelet elég bzonyíték minderre. A jelek szerint Iohannis vele végeztette el a piszkos munkát – az előrehozott választások előtt tornyosuló jogi akadályok eltakarítását –, úgy számolva, hogy amint a mór megtette kötelességét, mehet… Annak ellenére, hogy megtévesztésként végig bizalmáról biztosította a mórt, akarom mondani a Ludovicot. Szemfényvesztésként másodszorra is őt bízták meg kormányalakítással – a törvény szerint két sikertelen kormányalakítási kísérlet után oszlatható fel a parlament –, de a szocik az alkotmánybírósághoz fordultak, amiért az államfő újra a megbuktatott Ludovicot jelölte miniszterelnöknek, s láss csodát: a taláros testület nekik adott igazat. Ekkor teljesült be a janicsár-lelkületű Orbán sorsa. Kérdéses, hogy ezek után még meddig maradhat a liberális párt elnöki pozíciójában. Megjegyzendő: a PNL, a román nemzeti liberális párt az Európai Parlament jobboldali, konzervatív pártokat tömörítő, nevében kereszténydemokrata EPP tagja, ebből következően a Fidesz és az RMDSZ politikai partnere. Orbán esete jól példázza, hogyan használja ki a román politika a hozzá hasonló janicsár-lelkületű, valamikor valamely nemzeti kisebbséghez tartozó, vagy vegyesházasságokból származó, magukat mára a románnál is románabbnak tartó alakokat.  

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.