Pesti Srácok

Fertőtlenítőszer helyett szenteltvíz

null

Minden előzetes (és utólagos) figyelmeztetés, nyögvenyelősen bevezetett óvintézkedés, részleges kijárási tilalom, veszélyhelyzet kihirdetése ellenére, a román kormány belügyminisztere – szembemenve Iohannis államelnök felhívásával – most úgy látta jónak, hogy az ortodox húsvét idejére enyhítsen a kijárási tilalom szigorán. Ami egyet jelent az egészségügyiek eddigi erőfeszítéseinek a lenullázásával. Következésképpen a belügyminisztérium és az ortodox egyház az egyezmény által – nagypénteken és nagyszombaton a hívek szabadon felkereshetik a templomaikat – gyakorlatilag a koronavírus-járvány terjedésének aktív elősegítőivé váltak. Hogy nem a levegőbe beszélek, azt bizonyítja az eset, amikor alig három hete a kolozsvári ortodox katedrális előtti téren a pópák a hatósági rendelkezéseket és az alapvető egészségügyi elővigyázatossági szabályokat felrúgva, ugyanazzal a kanállal osztották a vírust a híveknek. A belügyminisztérium meghátrálása azt jelzi, hogy Románia, minden ellenkező látszat ellenére, nem tekinthető szekularizált államnak, itt az ortodox egyház tevékenyen beleszól a napi politikába. Az a tény pedig, hogy az alig egy héttel korábbi római katolikus és protestáns húsvét idejére szóba sem jött a szigorú rendelkezések bármiféle lazítása, bizony egyéb kérdéseket is felvet: mint például a szabad vallásgyakorlás, a különböző vallási felekezetek egyenlősége, stb… Nem beszélve arról, hogy a tömegek ellenőrizetlen utcára vonulásával felerősödhet a járvány terjedése, ami a szükségállapot elnyúlását, a kijárási tilalom meghosszabbítását vonhatja maga után. A nagy kérdés: meddig bírja az állam az erejét meghaladó anyagi erőfeszítést, mikor roppan össze a járvány és a pénzhiány terhe alatt? Ilyen körülmények között szóba sem jöhet a gazdaság újraindítása, ami beláthatatlan következményekkel járhat a tartalékait felélő munkavállalók és munkáltatók további sorsát illetően. A Nemzetközi Valutaalap szerint év végére 10 százalékos munkanélküliségre, a gazdaság jelentős visszaesésére számíthatunk. A leírtak alapján egyértelmű: Románia a járvány terjedését nem a fertőtlenítőszerek, hanem a szenteltvíz által reméli megakadályozni. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Semmit. Esetleg: Isten irgalmazz nekünk!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.