Werner, az ámokfutó

Május 15-től kezdődően enyhítenek a sürgősségi rendelet egyes előírásain, ennek megfelelően – fokozott higiéniai és távolságtartási előírások mellett – újra megnyithatnak a szépségszalonok, fodrászatok, fogászati rendelők és múzeumok – jelentette be a román államfő hétfőn délben. Aztán ott folytatta, ahol múlt hét szerdáján abbahagyta a magyarellenes hangulatkeltést, ezúttal a közigazgatási kódexet ürügyként felhsználva bizonygatta a magyarok telhetetlnségét, s persze nem maradhatott el az ősellenség, a szoci párt (PSD) leárulózása sem. Azt kell mondanom, a járványintézkedések enyhítése pusztán ürügyként szolgált a nyilvánosság előtti megszólaláshoz, a lényeg az újabb magyarellenes kirohanás volt. Rögzítsük a tényt: Románia rendszerváltás utáni államfői közül magyargyűlölet tekintetében senki sem merészkedett olyan messzire, mint az egykori szász, aki politikusi pályáját a romániai német kisebbség érdekképviseleti szervezetének elnökeként kezdte, majd nagyszebeni polgármesterként, illetve a román liberálisok (PNL) elnökeként folytatta, hogy végül a román államelnöki székben landoljon. Mindeddig csak azon – nevetségességében is visszataszító – igyekezetét tapasztalhattuk, hogy miként próbál a románnál is románabbnak tűnni, most viszont már szintet lépett: magyargyűlölet tekintetében is felülmúlt sok románt, még azokat is, akikról azt hittük, felülmúlhatatlanok. Nem feledhetem, hogy megválasztásának másnapján egy segesvári, egyébként már rég kitelepedett szász ismerősöm óva intett: ne reménykedjek, hisz minden valamit is érő szász már kivándorolt, pusztán a képesség vagy emberi tartás tekintetében selejtnek számítók maradtak. Mit mondjak, igaza volt. Ha pusztán egy bakszász emberi silányságával kellene szembesülnünk, akkor azt mondanám, kár szót fecsérelnünk rá. Láttunk mi már karón varjút… Talán emberünk politikai ámokfutásának okai után lenne érdemes kutakodnunk… Minden románok elnöke annyira azonosult a liberális párttal, az „én kormányommal”, ahogyan nevezni szereti, hogy a jelek szerint semmi sem drága neki, ha pozícióit erősítheti. Amit úgy vél elérni, ha ellenfele politikai állásait gyengíti. Méghozzá mindenáron! Még az is elképzelhető, hogy ebben az összefüggésben Iohannis számára a magyarok pusztán járulékos veszteségként jönnek számításba. Amolyan quantité négligeable-ként. Az ámokfutás időzítése nem véletlen, hisz a múlt héten jelent meg a The Washington Post elemző cikke, amelyben Romániát – Banglades és Kolumbia társaságában – azon államok sorában említik, amelyekben nemcsak a koronavírus, hanem a korrupció is járványként terjed. Bizonyításként elég, ha csak a Bukarest közeli településen bejegyzett cég esetét említjük, amely korábban kávé és szeszes italok forgalmazásában volt érdekelt, de ez nem volt akadálya annak, hogy – nyilván a megfelelő kapcsolatai révén – 12,6 milló dollár értékben orvosi védőfelszerelésekre vonatkozó állami megrendeléshez jusson. Merthogy Románia, mint tudjuk, a korlátlan lehetőségek országa… Ezek után nem véletlen, hogy a kormánypárt népszerűségi mutatója vészesen csökken, támogatottsága a korábbi 47 százalékról 33-ra esett vissza. Hát ezen próbált javítani a bakszász a magyarkártyával. És még valami: a liberális párt az RMDSZ szavazataival alakíthatott csak kormányt, a PNL pedig ugyannak az európai pártcsaládnak, az EPP-nek a tagja, mint a Fidesz. Valamint az RMDSZ.