Kemény sors
Újabb állomásához érkezett az a folyamat, amelyet a sovénnacionalista román erők indítottak, s amelynek célja: a kommunista időkben államosított, a rendszerváltás után jogos tulajdonosaiknak visszaszolgáltatott magyar javak visszaállamosítása. A háború marosvásárhelyi élharcosa az az egykori újságíróból politikussá vedlett parlamenti képviselő, aki szokásához híven csípőből tüzel mindenre, ami magyar: Maros megyei prefektusi ténykedése legfőbb eredményének tekintette, hogy sikerült megakadályoznia a Maros-völgyi államosított Bánffy-erdők visszaszolgáltatását, majd a vásárhelyi római katolikus iskola újraindítása kapcsán kirobbant konfliktusban is aktív szerepet vállalt, végső megoldásként a római katolikus egyházi tulajdonba visszakerült épület visszaállamosítását követelte. Nemrég a Traian Băsescu volt államelnök zsebpártjának alelnökeként az Orbán-kormány növekvő erdélyi befolyása miatt is aggodalmaskodott egy sort. Legutóbb pedig a marosvécsi Kemény-kastélyt vette célba. A kastély egykori tulajdonosának, báró Kemény Jánosnak az emlékét próbálják befeketíteni a per által, amelyet azért indítottak, hogy a neves íróra, mecénásra ráüthessék a háborús bűnös billogot, mert akkor örökösei nem jogosultak a visszaszolgáltatásra. Ki volt báró Kemény János? Az erdélyi arisztokrácia azon vonulatába tartozott, amelybe a személyes áldozatot is vállaló gróf Bánffy Miklós, illetve gróf Wass Albert is... Sütő András, egykori szerkesztőségi kollégája, tisztelője így írt róla:
„Hozzá fogható irodalompártoló embere sem volt ennek a tájnak. Kemény János az erdélyi magyar irodalom mindenkori legnagyobb mecénása. A fogalom hajdani név szerinti viselőjétől, aki Horatiusnak és Vergiliusnak volt kebelbarátja, minden jel szerint az is megkülönbözteti, hogy anyagi javainak nem a fölöslegét, hanem a velejét áldozta művelődési-közügyi célokra. Életét szegényen kezdte, s egy váratlan örökség lehetőségeivel gazdálkodva – lapot, könyvkiadót alapítva, színházat, a kisebbségi sorsban folyton összeomlót támogatva, irodalmi díjakat kitűzve – a bezáruló körnek irányában újra csak a kezdet állapota felé tartott. Anélkül, hogy erdeinek metamorfózisát – amiként azok díszletekké, színészgázsivá változtak
(az író Sütőnek tett vallomása szerint úgy 35 ezer hold erdő árát áldozta e célra)
– dobra verte volna. A mecénások nagy részétől az is megkülönbözteti, hogy sohasem nézegette magát saját bőkezűségének tükrében. Amiként szenvedéseinek gyászszalagját sem tűzte a hajtókájára. Sorsának mindenkori állapotát úgy hordta, mint a lélekmelegítőt: az inge alatt.”
A történelemhamisításban jeleskedő „pereskedők” sanda szándékáról árulkodik, hogy olyan Kárpátokon túli település jogszolgáltatására bízták az ítélkezést, ahol nem ismerik a múltat, de a helyi társadalmi, politikai, etnikai, sőt emberi viszonyokat sem. Ahol elegendő érv, terhelő bizonyíték, ha a vádlott magyar. Kemény sors ez, sőt ez a Kemény-sors az Úr 2020-ik esztendejének Romániájában.
