Pesti Srácok

Így védd meg a sajtószabadságod!

null

Hogy senkinek se lehessen kétsége – ugye ismerős a mondás: nincsenek régi viccek, csak új emberek –, hová is tartozik a Transindex, az erdélyi testvérorgánum szerkesztősége nyílt levélben állt ki a kilépő ex-Indexesek mellett. Megjegyzendő: nem sokat teketóriáztak a transzosok, még aznap – a tömeges lemondások napján – megfogalmazták a szóban forgó dokumentumot. Már csak az hiányzott, hogy villámcsődületet is összetrombitáljanak a kolozsvári magyar konzulátus elé. Mint tették korábban az MTA „védelmében”. Nem egyébért, de legalább nyomatékosították volna, ki hol áll, de főleg: merre tart, amikor a szar elválik a májtól. „Amilyen kemények voltatok az illiberalizmust megelőző “békeidőben”, olyan kemények voltatok abban a több éve tartó, alattomos háborúban is, amit a Nemzeti Együttműködés Rendszere pénzzel, zsarolással és készséges médiatanácsadókkal technikai értelemben meg tudott nyerni ellenetek” – indítják keményen a transzilván indexesek. Nyilván a szemkilövetésekkel tarkított 2006-os gyurcsányi agresszió jelentette számukra a boldog békeidőket, amire nosztalgiával gondolnak. „A NER ténykedése bennünket, romániai magyarokat is érint, a cinikus szervilizmus modelljeit sajnos hozzánk is importálják. A szólásszabadság joga sokat csorbult a romániai magyar médiaszakmában is” – áll a folytatásban. Nos, az utóbbi mondatban megfogalmazott állítással akár egyet is érthetnénk. Csak nem olyan előjellel, ahogyan azt a transzosok értik. Inkább arról van szó, hogy amióta a Fidesz kiegyezett-forma az RMDSZ-szel, azóta – hogy ez miként illeszkedik a NER rendszerébe, azt bizony jó lenne tudni – csak elvétve szerkesztődik be egy-egy RMDSZ-t bíráló anyag az erdélyi magyar médiatermékekbe. Beleértve a Fidesz-közeli tulajdonosi háttérrel rendelkező legnagyobb erdélyi magyar médiatrösztöt is. „A sajtószabadság sérülése mindig maga után vonja a szólásszabadság, az emberi jogok, a demokratikus jogállam és a közérdek leépülését” – így a folytatásban. El kell ismernem: pontos megfogalmazás, illik a mai erdélyi magyar viszonyokra. „Büszkék vagyunk rátok, az emberi és szakmai tartásotokra, és bízunk abban, hogy lesz még Index, ha más néven is!” – áll a Transindex szerkesztősége aláírással ellátott „tartalom” végén. Ha valamiben biztos lehetek, hát ebben biztos vagyok, hisz tudjuk, a liberálbolsi nem vész el, csak átalakul. Mikor mivé. Ahogyan azt a Jobbik példája is igazolja.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.