Ionopot chivanoc!

A szeptember 27-ei romániai önkormányzati választások magyar szempontból egyik, ha nem a legnagyobb sikereként üdvözölték Marosvásárhely polgármesteri székének visszaszerzését. Ismerjük el: nem kis fegyvertény, tekintettel Florea doktor húsz esztendeig tartó regnálására. A marosvásárhelyi siker annál nagyobb jelentőséggel bír/bírhat, hogy eme város magyar közösségének kellett elviselnie azt a tragédiát, amelyet az 1990-es év fekete márciusa néven emlegetnek azóta is. S ami után magyarok tízezrei hagyták el a várost, menekültek külföldre, ennek következményeként (is) fordultak át az etnikai arányok, került többségbe a román lakosság. Ismétlem: a győzelem komoly fegyverténynek számít, még akkor is, ha azért nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a román oldal legalább három valós eséllyel induló jelöltet indított, akik egymást gyengítették. Ami, különösen etnikai szavazás esetén, a kudarcot vetíti elő. Nem állítható, hogy szándékosan vereségre játszottak volna a románok, de az sem, hogy az előzetes kalkulációkban ez nem vetődhetett fel. Ha viszont így van, akkor máris más megvilágításba kerülhet a magyar siker. Ezért aztán túlzottnak tűnik az önfeledt győzelmi mámor, amivel az RMDSZ önmagát ünnepli azóta is… Arról mára szinte megfeledkeztek, hogy – ha igaz, ha nem újabb átverés ez is – a megválasztott vásárhelyi polgármester független, azaz pártsemleges jelöltként indult. Visszaszereztük Marosvásárhelyt! – szólt a győzelmi harsona minden elképzelhető médiafelületen, köztük az anyaországi polgári, konzervatív sajtóban. Mi több, a magyarországi kormányoldal politikusai is ezt szajkózták egy ideig. No, de lássuk a valóságot: Marosvásárhely polgármesteri tisztsége megvan ugyan, de ez mit sem ér, ha nincs meg hozzá a szükséges önkormányzati képviselőtestületi többség is… Azt viszont, sajnos, nem sikerült visszaszerezni. Nélküle pedig a polgármester, minden jóra való szándéka ellenére, csak béna kacsaként mozoghat az érdekek hálójában vergődve. Ezért mondom: könnyen előfordulhat, hogy minden ünneplés végül nem bizonyul majd másnak, mint önbecsapásnak. Végeredményben a választók becsapásának. Mert az vitathatatlan: a választópolgárok részéről óriásiak az elvárások, akkorák, amelyeknek szinte lehetetlen megfelelni. A kampány idején azzal hivalkodtak az RMDSZ helyi vezetői, sőt maga Kelemen Hunor is, hogy teljesen lecserélték az előző vásárhelyi frakciót. Mintha csupán ennyi elegendő volna. Könnyen bekövetkezhet az a helyzet is, amire azt mondja a népi bölcsesség, hogy a fürdővízzel kiöntötték a gyermeket is. Meglátjuk. Addig is úgy fest, ballal kezdték a négy esztendős menetelést: az első képviselőtestületi ülésen, a köszönést leszámítva, egyetlen szót sem szóltak magyarul. Bár a törvény erre lehetőséget biztosít, a szükséges szinkrontolmácsgépet pedig már az előző ciklus idején beszerezték. Úgy tűnik a jelenlegi RMDSZ-es városi képviselőknek, amiként a független(?) magyar polgármesternek is fontosabb a románok nemzeti érzékenysége – ami persze sérülne a magyar szó hallatán –, mint saját választóik jogos elvárása. Ezért nem hajlandók élni az anyanyelvhasználat törvény által biztosított jogával. Vagy pusztán arról van szó, hogy – az eftársi útmutatást követve – mernek kicsik lenni?