Pesti Srácok

Újabb magyar-román

null

Folytatódik a magyarellenes hangulatkeltés a szombati magyar-román foci Eb-meccs után. A bukaresti sportportálok pártoskodó játékvezetésről és a magyar focisták rasszista megnyilvánulásairól írnak. A megszólaltatott sportvezetők, egykori válogatott labdarúgók keresetlen hangnemben nyilatkoznak mind a belga Lawrence Visser bíróról, mind a magyar labdarúgók állítólagos rasszista megnyilvánulásairól. Állításaik alátámasztásául csupán a románok csapatkapitányának, Marius Marinnak az egyik közösségi portálon posztolt mérkőzés utáni bejegyzését tudták felhozni, amit néhány perc után törölt is. „Ezek a cigányok, ahogy neveztetek bennünket a pályán, 2-1-re legyőztek titeket. Hajrá Románia!”. Amiről azonban hallgat mind a média, mind a romániai magyar politikum: a román sportkommentátorok – amiként azonban az egész román média – annyi fáradságot nem vettek, hogy megtanulják – ha nem is tökéletesen, de legalább felismerhetően – a magyar nevek kiejtését, ne adj isten: helyes írásmódját. Mert valahol az volt olvasható, hogy a mérkőzés helyszíne az Uji Boszik stadion volt. Ha valaki a román nyelvű közvetítést hallgatta volna, csak nehezen ismerhette volna fel a magyar játékosok nevét abból, amit rendre kinyögdécseltek a tanult riporterek. Az eset óhatatlanul azt juttatja eszünkbe, mennyire nem becsülnek minket, ha a nevünk megközelítőleg helyes kiejtését sem tartják fontosnak. Pedig a probléma könnyen orvosolható lenne: ha esetenként egy-egy itteni magyar sportújságíró segítségét kérnék. De nem teszik. A probléma nem új keletű, hogy csak egyetlen példát említsek: a rendszerváltás óta eltelt három évtized alatt számtalanszor olvashattuk egyazon mondatban Marco Bello és László Tekes nevét így, ilyen formában leírva. És egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy az RMDSZ elnöke tiltakozott volna, amiért elferdítették a nevét. A helyzet azóta sem változott, hogy Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke. Őt rendszeresen lehunorozzák a tévériporterek, pedig - ha igaz -, ő lenne a román kormány második embere. És Hunorunknak – s a hozzá hasonló kisebb eremdéeszes hunoroknak - semmi kifogása ez ellen. Na, itt kezdődik a baj… És az önfeladás.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.