Jó hírek, rossz hírek

Köztudomású: a jó hír nem hír. Legalábbis a sajtó szemszögéből tekintve. Ebből következően a jó hírekről szinte soha nem számolnak be. A néhány ritka kivétel csak erősíti a szabályt. Ami a médiában megjelenik, nos, az szinte mindig rossz hír. Az is igaz, hogy nemzeti kisebbségi élethelyzetben az embert alig érik jó hírek. Közösségi szinten szinte soha. Számunkra már az is jó hírnek számít, ha nincsen rossz hír. Az előbb gondolatokat nem feledve most mégis néhány, közösségi szempontból is jónak mondott hírről számolhatok be: mint például arról, hogy a strasbourgi bíróság helyt adott Tőkés László székely zászló ügyében benyújtott panaszának. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden közétett ítélete szerint ugyan nem ért egyet Tőkés László azon véleményével, miszerint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogába való hatósági beavatkozás miden jogi alapot nélkülözött, ugyanakkor helyt adott a panaszának, megállapítva, hogy a székely zászló eltávolítását elrendelő bíróság nem teljes körültekintéssel járt el az ügy kivizsgálása folyamán, illetve határozatának indoklása hiányos. Mi több: a perköltség mefizetésére kötelezte a román államot. Az eset ismerős: Tőkés László 2016 júniusában fordult az emberi jogi bíróságához a nagyváradi képviselői irodájának az erkélyére 2014 júniusában kitűzött székely zászló ügyében foganatosított közigazgatási intézkedések miatt. A Bihar megyei törvényszék 2015 novemberi jogerős ítéletében reklámzászlónak minősítette Székelyföld jelképét. Ezt követően felszólították Tőkést a reklámzászlónak minősített székely zászló eltávolítására. A másik jónak mondható hír szerint a székelyudvarhelyi bíróság hétfői ítélete értelmében tízezer lej perköltséget kell fizetnie a székelyföldi magyar feliratok ellen pereskedő, Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesületnek (ADEC) a Katona Mihály korondi polgármesterrel szemben elvesztett pere után. Az ítélet nem jogerős. A magyargyűlölő aktivista – azóta a román törvényhozás tagja – egyesülete azért perelte be a polgármestert, hogy távolítsa el a

Községháza

feliratot a polgármesteri hivatal homlokzatáról, majd miután ezt a pert megnyerte, újabb pert indított ellene azért, mert úgy vélte, hogy nem hajtotta végre a jogerős ítéletet, és nagy összegű – mintegy 456 ezer lej, azaz 33 millió ft. értékű – késedelmi díj megállapítását kérte a bíróságtól. Utóbbi pert azonban jogerősen elvesztette. Az említett hírek a jók közé sorolhatók, s azt bizonyítják, hogy az igazságszolgáltatás olykor igazságot is szolgáltat, nem pusztán jogot. Bár ha a Beke István és Szőcs Zoltán, azaz a „székely terroristák” ügyét nézzük – mondjuk ki bátran: igazságtalanul elítélt politikai foglyok ők –, akkor könnyen arrra a következtetésre juthatunk, hogy itt nekünk semmi esélyünk, mert a törvény előtt sem vagyunk egyenlőek. Ne feledjük: minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Ha pedig – kényelemből, félelemből, opportunizmusból, mindegy miből – nem ragaszkodunk ahhoz, hogy élhessünk törvény adta jogainkkal, előbb-utóbb eltörlik azokat.